Elkészült a Szent Margit Rendelőintézet melletti kis park

Számos utcabútorral és egy kis játszótérrel is gazdagodott a terület

Elkészült a Vörösvári úti Szent Margit Rendelőintézet és az Óbuda Patika közötti park. Tavaly indult útjára az a tervezési folyamat, mely a terület megújulását tűzte ki célul. A tervezés során kérdőívezést tartottunk, és többször egyeztettünk az intézmény vezetőivel, a környéken dolgozókkal annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szempontot be tudjuk építeni a tervekbe. Még 2016-ban elkészültek a végleges kiviteli tervek, és a megvalósításra sem kellett sokáig várni, az idei nyáron elkezdődhettek az építési munkálatok.

A rendelőintézet munkatársai számára fenntartott parkoló újjáépítésével vette kezdetét a kivitelezés, mely alig egy hónap alatt elkészült.

A parkoló megújulásával párhuzamosan a felnőtt orvosi rendelőhöz vezető, a Kormányhivatal mögött található murvás ösvényt is felújították.

A megfelelő akadálymentesítésnek köszönhetően a kerekesszékkel vagy babakocsival érkezők is könnyedén el tudják majd érni az intézményt. Különféle ülőalkalmatosságok, hulladékgyűjtők és egy kutyapiszoktároló járulnak hozzá a kényelmesebb és tisztább környezethez.

A gyerekek legnagyobb örömére egy kis játszótérrel bővült a gyerekorvosi rendelő és a patika közötti rész.

A zöldfelület további új növényekkel, díszfákkal, cserjékkel és évelőkkel gazdagodott, valamint egy öntözőrendszer telepítésére is sor került. Megtisztították és minimálisan elmozdították Mészáros Mihály szobrászművész alkotását, a „Fekvő nő” szobrát. A Dr. Faragó Sándor tiszteletére állított emléktábla visszakerült a gyermekorvosi rendelő közelébe, ahol méltóképpen őrzi továbbra is a doktor úr emlékét.