BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Mészkő park - harmadik alkalom

2015. 09 29., 14:33

Szeptember 22-én ismét a Waldorfban ültünk össze

Az óbudai Waldorf Általános Iskola ebédlője adott otthont kedden késődélután a harmadik tervezési alkalmunknak. Ide már tervvázlatokkal érkezett a tervezőnk, Wallner Krisztina, aki bemutatta, hogy az első két találkozó eredményei milyen lehetőségeket nyitnak a tervezés előtt. A javaslatok áttekintése után úgy döntöttünk, hogy először az elkerítés és a közvilágítás kérdéseire kéne végleges válaszokat adni, ezeken keresztül ugyanis feltérképezhetőek a közösség parkhasználati elképzelései, ami nagyban megkönnyíti a funkciók helyének megtalálását. Először a park teljes körbekerítése került terítékre, mégpedig úgy, hogy flipchart táblán gyűjtöttük egyben a pro és kontra érveket, amiket aztán ütköztettünk egymással, és ez alapján racionális döntést hoztunk. Ugyanígy tettünk ezután a közvilágítás kérdésével is. Az eredmény: részleges, az egyes funkciókat érintő körbekerítést tartanak optimálisnak a helyiek, amely akár lakatra is zárható, ha ez indokolt lenne a későbbiekben. A világítás kapcsán pedig szolid, a csillagnézést nem ellehetetlenítő fényt szeretne a közösség, az elkerített funkciók pedig akár külön, opcionálisan működtethető fényt is kaphatnának.

A találkozó végén az a döntés született, hogy október folyamán tartunk majd egy tervvéglegesítő találkozót. Ennek pontos időpontját a különböző bizonytalanságok miatt egyelőre nem tűztük ki.