BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Ötletpályázat nyolc panelépület homlokzatfestésére

2017. 04 13., 14:56

Röviden: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idén februárban ötletpályázatot hirdetett: a pályázók nyolc békásmegyeri panelház homlokzatát álmodhatták újra. A Sarkadi Imre utca és a Jós utca között található lakóépületek így – legalábbis papíron – művészi kiállítóterekké váltak, amelyek végül 13 pályázó fantáziáját indították be. Ezek közül választotta ki a szakértő zsűri azt az ötöt, amelyről már a lakosok hozhatják meg a végső döntést. A szavazás május 4-ig tart, és ide kattintva érhető el

Mi ez az egész?

A kerület panelépületei közül sok esett át homlokzatfelújításon. Ezek az egykor szürke, egyhangú épületek mára különféle színekben, mintákban pompáznak. Sajnos azonban – mivel ezek a felújítások társasházanként történtek – az esztétikai eredmény sokszor elég kaotikus, és a lehetőségeknél kevesebbet javít csak a városképen.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatná, hogy a kerület szürke panelépületei egy egységes stratégia alapján újuljanak meg, és hogy ennek során akár a művészetek is szóhoz jussanak. A panelházak nagyfelületű homlokzatai ugyanis kültéri kiállítótérként is funkcionálhatnak – erre számos példa akad a bécsi Hundertwasser háztól kezdve London Shoreditch városrészén keresztül a párizsi 13. kerület falfestéseiig.

Ezekből a példákból ötletet merítve az önkormányzat pályázatot hirdetett képzőművészek számára: a Sarkadi Imre utca és a Jós utca között található 6 db tízemeletes sávház és 2 db tízemeletes pontház homlokzatát álmodhatják újra. A beérkező pályaműveket egy szakértő zsűri szűrte meg, az öt döntős közül azonban már a lakosok választhatják ki a legjobbat.

Melyik a nyolc érintett társasház?

  • Jós utca 2-16.
  • Budakalász utca 1.
  • Jós utca 1-15.
  • Szilke utca 1-8.
  • Bálint György utca 6-20.
  • Füst Milán utca 3.
  • Bálint György utca 5-19.
  • Sarkadi Imre utca 1-8.

Mi történt április 20-án?

Április 20-án az érintett panelházak szomszédságában fekvő Zsigmond Király Egyetemen gyűltünk össze, hogy megismerjük a döntőbe jutott pályázatokat. A művészek bemutatták pályaműveiket, megismerhettük a szakértői zsűri bírálatát, majd beszélgetésre nyílt lehetőség – mindenki szabadon kérdezhetett az alkotóktól, majd szavazatát is leadhatta.

Kik szavazhatnak, és hogyan történik a szavazás?

Szavazat május 4-ig bárki adhat le, azonban a szervezők külön kezelik a tulajdonosok szavazatait mindenki másétól. Az ötletpályázatról szóló döntés az érintett lakástulajdonosok szavazatai alapján történik meg. Ők nevük és lakhelyük pontos megadásával adhatnak le érvényes szavazatot.

A szavazatokat háromféle módon lehet leadni:

  • az április 20-i találkozón a prezentációkat követően személyesen;
  • április 21. és május 4. között a Heltai Idősek Klubjában (1039 Budapest, Madzsar József utca 7-11.) a klub nyitvatartási idejében személyesen;
  • április 21. és május 4. között az obvf.hu/szavazas oldalon online.

Mi múlik a szavazáson?

A tulajdonosok szavazatai alapján dől el, hogy ki lesz az ötletpályázat nyertese.

A nem-tulajdonosok közönségszavazatai díjat nem, dicsőséget azonban jelentenek a győztes számára.

Mi történik ezután?

Az, hogy a nyertes pályamű a valóságban is felkerül-e az épületek falára, sok mindentől függ. Az első két kérdés az, hogy a társasházak tulajdonosai hogyan fogadnak egy ilyen kezdeményezést, illetve hogy van-e olyan művészi megoldás, amely valamennyi társasháznak megfelel. Az ötletpályázat ezekre próbál választ adni: az eredmény megteremti az alapot az ezzel kapcsolatos párbeszéd megindítására. Ez azt jelenti, hogy az ötletpályázat támogatottságát és eredményét látva lehet elkezdeni arról beszélni, hogy milyen támogatási rendszerben valósulhat meg a homlokzatfestés.