BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Új utakat keres a Kolosy téri Bevásárlóközpont

2018. 01 25., 10:47

A Kolosy téri Bevásárlóközpont (piac) üzemeltetésére 5 pályázat érkezett be a III. kerületi Önkormányzathoz

A Kolosy tér Óbuda egyik legforgalmasabb területe, a III. kerület kapuja, ami egyszerre közlekedési csomópont, találkozási pont és bevásárlóhely széles spektrumú kereskedelmi és szolgáltatási kínálattal. A kötött pályás közlekedésnek köszönhetően sokaknak jól megközelíthető, ezért a kerületben élők egyfajta városközpontként látogatják és a környéken lévő irodaházak is nagy átmenő forgalmat hoznak a térre.

Az Óbudai Promenád kialakításával egyidejűleg nem csak a tér, hanem a Kolosy téri piac épülete is megújult. Azonban a felújítás befejezése után már nem költözött vissza a hajdani nagy forgalom az épületbe, a felújítás alatti időszakban máshová szoktak a termelők és a vásárlók is, és az épületben egyre inkább az „étkeztetési”, vendéglátó funkció vált erőssé a klasszikus piaci bevásárlás helyett.

A Kolosy téri piacot – jelenlegi nevén bevásárlóközpontot – a III. kerületi Önkormányzat üzemelteti. Az utóbbi években a klasszikus piaci vásárlók és ezzel egyidejűleg a termelői bérlők száma is radikálisan csökkent, a termelői piaccá való átalakítás ötlete kudarcba fulladt és az épület fenntartása stabilan gazdaságtalanná vált. Évente több tízmilliós az a veszteség, amit a piac jelent az Önkormányzat költségvetésében, és a próbálkozások ellenére ezt a tendenciát nem sikerült visszafordítani.

A FUNKCIONÁLIS ÁTALAKÍTÁS ÖTLETE

2016-ban merült fel először az ötlet, hogy a Kolosy téri bevásárlóközpont épületének fenntartását külső üzemeltetőre bízzák, aki vállalja a fenntartás költségeit, illetve az épület funkcionális átalakítását oly módon, hogy az a kerületnek is hasznára váljon. Az Önkormányzat részéről több ötlet is felmerült az irányváltásra, és komplex szakértői tanulmány alapján egyértelműen az étkeztetési-vendéglátó funkcióra való teljes váltás, tehát a FOOD HALL-á történő átalakítás tűnt megvalósíthatónak.

A FOOD HALL a nyugat-európai nagyvárosokban már igen népszerű, Londonban az idei évben, három kihasználatlan épületet alakítanak át étkezőcsarnokká. A városban élőknek egyre kevesebb idejük és energiájuk van a bevásárlásra, otthoni főzésre, ehelyett inkább elérhető árú, változatos és gyorsan fogyasztható készételt kínáló vendéglátóhelyekre és a közösségben való fogyasztásra van igény. Az étkezés már nem csak táplálkozás, hanem élmény és találkozási lehetőség, a szociális kapcsolatok ápolásának indukátora.

A “FOOD HALL” KONCEPCIÓ

Gatham West Market

Gatham West Market

Hazánkban leginkább bevásárlóközpontokban, egy szinten vagy épületrészben találkozhatunk az “étkezőcsarnok” jelenséggel. A food hall jellemzően egy légterű hely, változatos gasztronómiai szolgáltatásokkal. Sok esetben tematikus, vannak olyan food hall-ok, amik a gyorséttermi étkezést helyezik fókuszba, van, ahol a különlegességek, például különféle nemzetiségek konyhái jelennek meg. Népszerűek azok a helyek ahol a street food és az újhullámos, városi étkezés a téma, de ezzel ellentétben akár a fine dining köré is szerveződhet a csarnok. A cél mindig az, hogy sok ember, egyszerre tudjon leülni és fogyasztani, változatos kínálatból. A jelenleg is zajló nemzetközi gasztroforradalom egyik hangsúlyos jelensége a food hall-ok megjelenése, ami inspirálóan hat a városi gasztronómiai kínálatra, közösségi helyet teremt és kihasználatlan épületeket, területeket tud újra élővé tenni.

A food hall koncepcióban sok esetben járulékos cél, hogy a hely akár turisztikai látványossággá váljon, esetleg kapcsolódjon más turisztikailag fontos pontokhoz, illetve a helyiek számára is egy közösségi teret, találkozási pontot hozzon létre.

A Kolosy tér food hall tematikájú átalakítása több szempontból is előnyös lehet a kerületnek. Egyrészt bővülhet az étkezési lehetőségek kínálata, új színt hozhat a meglévő éttermi kínálatba, egyúttal kulturált találkozási helyet teremthet a Kolosy téren belül és jó hatással lehet a környék „vérkeringésére”. Egy nyüzsgő gasztro-központ felélénkíti a terület látogatottságát, és növeli turisztikai népszerűségét is. A magasabb látogatottság révén az épület és mikrokörnyezete élőbbé, gondozottabbá válhat és a látogatói forgalom megjelenése egy biztonságosabb érzést is hozhat a környéken élőknek.

ÚJ ÜZEMELTETŐJE LEHET A PIACNAK

A III. kerületi Önkormányzat 2017 novemberében hirdetett meg pályázatot a Kolosy téri bevásárlóközpont (piac) üzemeltetésére. 2018. január 22-ig, a határidő végéig öt pályázat érkezett be, a kiírás alapján alapvetően a food hall funkciót felmutatva. A nemrég felröppent online híradások nem minden esetben érzékeltették, hogy az épület új üzemeltetője kapcsán még nem született döntés, korai lenne bármit mondani arról, hogy ki és milyen tematika alapján fogja átalakítani az épületet.

A pályázatok elbírálása többlépcsős folyamat, ezért a végső döntés akár márciusig is elhúzódhat. Első körben a pályázatok formai bírálata és hiánypótlása zajlik, ezt pedig tartalmi bírálat követi, külső szakértők bevonásával. A formai és szakmai bírálat után az Önkormányzat képviselő-testülete elé kerülnek a pályázatok, a döntéshozatal pedig a szakértői javaslatok figyelembevételével zajlik.

A jelenlegi bérlők már 2017 tavaszán tájékoztatva lettek a várható változásról. Az Önkormányzat mindaddig üzemelteti az épületet, amíg a nyertes pályázó átveszi a fenntartás felelősségét és elkezdi a belső átalakítási munkákat. Az Önkormányzat reményei szerint a megfelelő koncepcióval egy teljesen új hangulatú hellyé alakítható a jelenlegi piac épülete, ami életet és lehetőségeket hoz a Kolosy térre és beindíthatja annak turisztikai fellendülését is.

A képviselő-testület döntéséről és a nyertes pályázóról a www.obuda.hu és www.obvf.hu oldalon is tájékoztatást adunk, várhatóan 2018 február végén.