BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Társadalmi egyeztetés a 260-as és 923-as autóbuszjáratok útvonalának módosításáról

2018. 11 15., 13:21

A BKK Zrt. 2018.  november 15-én társadalmi egyeztetést tett közzé honlapján, két, a III. kerület közlekedését is érintő tervezett változtatásról. A változtatások megismerhetők és véleményezhetők a BKK honlapján lévő online formon keresztül.

Eredeti közlemény és véleményezési lehetőség >>>

260-as buszjárat útvonalának módosítása

A budai fonódó villamoshálózat 2016. évi bevezetését követően a 160-as és 260-as autóbuszjárat útvonala úgy módosult, hogy az Óbuda rendelőintézet térségéig közlekedik. Ezzel a járatok a fonódó villamosok és az 1-es villamos elérésén kívül közvetlen kapcsolatot nyújtanak a Vörösvári út térségéhez is.Annak érdekében, hogy a Bécsi út megállóiból, valamint az egyre jobban kiépülő Harsánylejtő városrész felől közvetlenül elérhetők legyenek a III. kerület főbb létesítményei, központi területei, a 260-as busz vonalát a BKK a Vörösvári úton és a Pacsirtamező utcán át egészen a Kolosy térig meghosszabbítani tervezi.

  • A 260-as busz az Óbudai rendelőintézet érintése után egyenesen továbbközlekedik a Vörösvári úton, majd a Flórián tér érintésével a Pacsirtamező utca–Lajos utca útvonalon a Kolosy térig közlekedik.
  • A 260-as busz ezáltal a Flórián tér, a Nagyszombat utca és a Kolosy tér környékével is közvetlen kapcsolatot teremt, valamint javítja a Vörösvári út térségéből a fonódó villamosok elérhetőségét.
  • A 160-as busz a továbbiakban is érinti a Szent Margit Kórház térségét.
  • A Harsánylejtő városrész bővebb kiszolgálása érdekében a 260A járat helyett is 260-as busz indul, így a vonalon minden busz végigközlekedik Harsánylejtőig, a Citronella utcáig.

A korábban a Kolosy térig közlekedő 111-es busz útvonalát a fonódó villamoshálózat átadásához kapcsolódóan hosszabbították meg a Bogdáni útig annak érdekében, hogy a Pacsirtamező utca és a Szentendrei út térségéből segítse a fonódó villamosok elérését. A 260-as buszjárat az útvonalának meghosszabbításával ezt a szerepet részben átveszi, ezért a 111-es busz menetrendje módosul. A Pacsirtamező utcában összességében minden időszakban több autóbusz jár majd sűrűbb közlekedést biztosítva az utasoknak.

A 923-as éjszakai járat útvonalának módosítása

A III. kerületi önkormányzat kezdeményezésére a BKK módosítani tervezi a 923-as éjszakai buszjárat csillaghegyi útvonalát annak érdekében, hogy a kiemelt pihenőidőszakban – az éjjeli órákban – a Czetz János utca környezetében élők lakókörülményei kedvezőbbé váljanak.

A jelenlegi terelőútnak megfelelően Békásmegyer felé a 923-as busz a Szentendrei út és a Czetz János utca csomópontig változatlan, majd onnan tovább a Rákóczi utca–Batthyány utca–Széchenyi utca–Bercsényi utca–Mátyás király út útvonalon halad. Az éjszakai járat nem érinti a Czetz János utcában található Attila utca, Huba utca és Hunyadi utca megállót, helyettük az új nyomvonalon a Rákóczi utcában, illetve a Mátyás király út kereszteződésénél lehet az autóbuszokat elérni.

A társadalmi egyeztetés lezárásáig a 923-as éjszakai autóbusz a jelenlegi (terelt) útvonalán közlekedik.

Eredeti közlemény és véleményezési lehetőség >>>