BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Lakossági fórum keretében mutatjuk be a rókahegyi forgalomcsillapítási terveket

2023. 12 04., 12:00

Ismerje meg a tervezők elképzeléseit és mondja el véleményét lakossági eseményünkön, ahol a Dózsa György utca – Ürömi út – Rókahegyi út – Gyöngyvirág utca – Tamás utca – Kőbánya utca által határolt korlátozott sebességű övezet forgalomcsillapító létesítményeinek terveit mutatjuk be.

A forgalomcsillapítás a közúti forgalom sebességének és nagyságának csökkentését jelenti különböző – jellemzően közterületi, közlekedésbiztonsági vagy környezeti – célok mentén. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a forgalomcsillapításban, valamint a parkolásszabályozásban látja az élhetőbb körülményeket teremtő, klímaadaptív, biztonságos városi közlekedés felé vezető utat.

A KSH adatai szerint a balesetek okozói jellemzően a gépjárművezetők, akik – 2011 és 2021 között – a könnyű, súlyos és halálos sérüléses balesetek közel 90 százalékát okozták. Ha csak a főváros közigazgatási határán belüli közúti balesetekre fókuszálunk, a statisztika 2002 és 2019 között összesen 1218 halálos áldozatot rögzít. Ennek 54,1%-át gyalogosgázolás tette ki.
2023. december 13-án (18 órától) ezért lakossági fórumot tartunk a Csillaghegyi Közösségi Házban, ahol közvetlenül és közérthetően mutatjuk be a Rókahegy környéki forgalomcsillapító műtárgyak aktuális terveit, lehetőség nyílik azok véleményezésére, észrevételek megfogalmazására, további javaslatok megtételére. Várjuk mindazokat, akik aktívan részt vennének a jelzett körzet közlekedésbiztonságának alakításában.

Ugyan a terem befogadóképességére tekintettel megköszönjük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi az info@obvf.hu címen, de enélkül is szeretettel várjuk rendezvényünkön!