Átfogó fejlesztés kezdődik Békásmegyeren

by Info_obvf

709 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, az Európai Unió finanszírozásával elindult Békásmegyer nyugati oldalának komplex városrehabilitációs programja. A beruházás elsősorban a terület szociálisan veszélyeztetett lakóinak életminőség-javítására biztosít lehetőséget.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban nyújtotta be 2018-ban támogatást nyert pályázatát. A projekt humánerőforrás-fejlesztési és infrastrukturális elemeket is tartalmaz. Előbbiek keretén belül a célcsoport számára szociális, egészségügyi, munkaerőpiaci, jogi és prevenciós programok
sokasága szolgáltatja a széles körű egyéni fejlesztés megvalósulását. Az infrastrukturális beavatkozást egyrészt a kiválasztott önkormányzati bérlakások felújítása, energetikai korszerűsítése, másrészt a 2015-ben közösségi tervezéssel megtervezett multifunkciós Táncsics park részleges megépítése jelenti.

A pályázat célcsoportját a szakmai partnerek együttműködésével, kiterjedt igényfelmérés és helyzetértékelés alapján jelölték ki. Az így kiválasztott több mint 100 családdal az önkormányzat december végén vette fel a kapcsolatot, hogy közülük megtalálja azt a 35-40-et, akik vállalják a programban való részvételt. Számukra a nyújtott szolgáltatások ingyenesen lesznek elérhetőek, tehát valóban nagy lehetőség nyílik előttük az egzisztenciális előrelépésre. A lebonyolításban a Kék Pont és a Motiváció Alapítvány civil szervezetek valamint az önkormányzat
számos szervezete, mint az Óbudai Vagyonkezelő Zrt., az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, a Szociális Főosztály és az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. vesznek részt.

A program teljes egészében a VEKOP-6.2.1-15-2016-00009 azonosítószámú Szociális városrehabilitáció megvalósítása Békásmegyeren című projekt keretében valósul meg, az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő támogatásából.

Bővebb információt a www.obvf.hu/szocrehab oldalon olvashatnak a fejlesztésről.

Felmérés és kiválasztás

A Békásmegyer nyugati, vagyis a hegy felőli oldalán megvalósuló rehabilitációs program kiválasztottjai komoly szűrési rendszeren estek át, számos kritériumnak kellett megfelelniük. Lukácsházi Gergely, az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője nyilatkozott lapunknak a kiválasztási folyamatról:

„Az első körben kiválasztott lakások műszaki állapotát 4 kategóriába sorolták be a szűrést végző szakembereink: felújítandó, megfelelő, jó állapotú, felújított. A „jó állapotú” és „felújított” meghatározású lakások nem kerültek kiválasztásra, tekintettel arra, hogy a program során lakásfelújítások történnek, így nem volt indokolt a felújításra nem szoruló lakásokban élők bevonása. A projekt során a lakásfelújítás időszakára előreláthatóan a bérlőknek illetőleg lakáshasználóknak ideiglenesen ki kell költözniük. Tekintettel arra, hogy megítélésünk szerint idős emberek számára ez aránytalanul nagy terhet róna, ezért az 1950 előtt született bérlők, lakáshasználók szintén nem kerülnek bevonásra. A korosztály szűkítését indokolta az is, hogy azoknak, akiknek a lakása felújításra kerül, a projekt szoft elemeibe is kötelezően be kell kapcsolódniuk, azonban a programelemek elsősorban az aktív, munkaképes korú, illetve gyermekes családokat célozzák. A kiválasztás végeredményeként 104 bérlemény maradt, a bérlők ill. lakáshasználók számára december hónapban az önkormányzat tájékoztató levelet küldött, és az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ január hónapban megkezdte a kapcsolatfelvételt a kiértesített lakosokkal, majd egy személyes beszélgetés során kérdőívet vesznek fel az érintettek szociális körülményei vonatkozásában. Ezt követően, az elkövetkezendő hónapokban – figyelembe véve a megkérdezettek részvételi szándékát – az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. is felméri az így maradt ingatlanokat. A végleges kiválasztást a projektben résztvevők szakmai teamje fogja elvégezni, ez körülbelül 2019 első negyedévének végén zárul le.

Bús Balázs polgármester:az életminőségen javít a program

„A támogatott programunk főbb elmei közé tartozik az önkormányzati bérleményben élő résztvevők esetén a lakások szükség szerinti felújítása, energetikai szempontból történő korszerűsítése, így segítve a rezsiköltségek csökkentését is. Továbbá közterületi fejlesztéseket valósítunk meg, hogy a
lakótelepen lakó polgáraink szebb környezetben élhessenek. A programba bekapcsolódók munkaerőpiaci helyzetének javítását célzó, személyre szabott tanácsadásokat tartunk, és képzéseket dolgozunk ki annak érdekében, hogy munkavállalási esélyeik növekedjenek, ezáltal biztosabb anyagi háttérrel rendelkezhessenek. Felmérjük a résztvevők egészségi állapotát, szűrőprogramokat szervezünk annak érdekében, hogy egészségi állapotuk és életminőségük is javuljon. A család minden tagja számára változatos, sokrétű közösségi programokat, csoportfoglalkozásokat és szolgáltatásokat biztosítunk, s a szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára pedig egyéni és csoportos foglalkozásokat, valamint a szenvedélybetegség kialakulását és az áldozattá válás megelőzését célzó programokat szervezünk. Célunk az, hogy a felkínált lehetőséggel élni kívánó lakosaink a két évig tartó, személyes segítséget, támogatást nyújtó programok eredményeként a jelenlegihez képest sokkal jobb életminőséget és rendezettebb lakókörnyezetet mondhassanak magukénak.”