BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Befejeződött a felújítás

2016. 09 07., 12:38

Elkészült a Pöttömház

Januárban vette kezdetét a Váradi utcai Meseerdő Óvoda 2004-óta üresen álló épületének felújítási munkálatai, melyek augusztus végére sikeresen befejezőtek. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az önkormányzat támogatásának köszönhetően egy korszerűbb, biztonságos és esztétikus környezetet fogadja idén a gyerekeket a Meseerdő Óvoda Váradi utcai telephelyén. Az új épület 3 csoportszobával, tornateremmel, 2 fejlesztőszobával, 3 mosdóval és melegítőkonyhával rendelkezik. A Meseerdő Óvoda úgynevezett integráló óvodaként működik, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési zavarokkal küzdő, autista gyerekek számára is megfelelő nevelést tud nyújtani, szakmailag megbízható környezetben. A csoportszoba-bővítésessel lehetővé vált, hogy az SNI-s gyerekekkel kis létszámú csoportokban, a gyerekek állapotához megfelelően tudjanak a pedagógusok foglalkozásokat tartani. Az épület új tornaszobáját a másik épületben található csoportok is használni fogják. A fejlesztésnek köszönhetően az épület előtti udvar is megújult, a játszóudvar új kerti asztallal és több játékkal is bővült.