BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Szépvölgyi úti park - Beszámoló

2017. 04 07., 12:18

Tervbemutató és organizációs tervezés április 6-án

Idén április 27-re az önkormányzat újabb találkozót szervezett, melynek célja az elkészült tervek bemutatása és az organizációval kapcsolatos felvetések átbeszélése volt. A lépcsőházakban kihelyezett plakátok hívásának javarészt azok tettek eleget, akik a két évvel korábbi találkozón is részt vettek.

A bemutatást követő beszélgetésekből kiderült, hogy a lakók a módosított tervekben szereplő parkolószámot is kevésnek tartják, valamint továbbra is tartanak attól, hogy tér nyugati felében létrejövő teresedést a hajléktalanok foglalják el. Az organizáció kapcsán a szervezők elmondták, hogy a szakértői számítások szerint – az időjárás függvényében – akár fél évig is elhúzódhat a beruházás megvalósítási ideje. A résztvevők javaslatára erre úgy kerülne sor, hogy első ütembe a terület déli oldala (vagyis a park) készülne el, ezt követné a szervízút és az északi járda kivitelezése.

Bár az engedéllyel bíró kiviteli terveken változtatni már nem lehet, a szervezők megígérték, hogy bizonyos kérdésekben (pl. a Szépvölgyi út sávelosztása, a BUBI állomás elhelyezése) még egyeztetnek a fővárosi önkormányzat illetékeseivel, a felmerült aggályokról pedig tájékoztatják a kerület vezetését.