A Dunában való fürdőzésnek vannak hagyományai, hiszen az úgynevezett uszálystrandok vagy Duna-uszodák az 1700-as évek végétől egészen a II. világháborúig működtek és nagyon népszerűek voltak Budapest-szerte. A bécsi mintára kialakított fa-, később Clark Ádám tervei alapján acélszerkezetből álló építmények elkerítettek egy-egy strandolásra, úszásra alkalmas rész a folyóvízből. Ezek a strandok biztonságosak és felszereltek voltak, és szezonálisan működtek, tavasztól őszig.
Az 1850-es években 4, az 1900-as évek elején már 10 strand működött Budapesten, a Duna partján. A Palatinus például kezdetben kifejezetten duna-parti strandként nyitott meg, később bővült termálvizes medencékkel. A Margitszigettel szemben lévő Újlaki rakparton működő Duna Strandfürdő igen népszerű volt, homokos parttal, Duna-uszodával és strandvendéglővel várta vendégeit.
A századfordulón a Római-parton a strandok nyitását követőben egy komplett üdülőövezet alakult ki, majd 10 kilóméter hosszan. Egyre többen jártak ide a nyári szezonban, megrendezték az első evezős versenyeket, megalakult az Evezős Szövetség és 3 strandfürdő is működött a Dunaparton.