Elkészültek a koncepciótervek
November 22-én, kedden a Békásmegyeri Közösségi Házban tervbemutatóra gyűltek össze a Jendrassik park és a Víziorgona sétány közösségi tervezése iránt érdeklődők. Az első négy-négy tervezési alkalom résztvevőin felül – nagy örömünkre – sok új arcot is láttunk a megjelentek között.
Azok kedvéért, akikkel először találkoztunk, röviden beszámoltunk a két párhuzamosan zajló közösségi tervezés előzményeiről, menetéről. Bemutatásra kerültek a tervezési alkalmak „produktumai”, a kérdőívek alapján készült problématérkép, valamint a tervvázlatok. Ezután tértünk rá az elkészült koncepciótervekre.
Jendrassik park
A 4D Tájépítész Iroda tervezője, Balogh Andrea először a Jendrassik park terveiről számolt be. Bevezetésként elmondta, hogy tájépítészként is nagyon hasznosnak találja a közösség bevonását egy tervezésnél, hiszen így olyan tervek születhetnek meg, melyek tükrözik a terület használóinak igényeit, és ez nagyban segíti a tervezői munkát is. „Nemcsak tervek születettek meg, közben a közösség is épült.” Ezt követően prezentálta a tervezési alkalmak alapján készített vázlatterveket, minden esetben kiemelve azt is, hogy melyik megoldás mellett miért döntött a tervező közösség.
A tervezés során a területet két részre osztottuk, amit a növényzet, a burkolattípusok és az utcabútorok érzékeltetnek. Az épületekhez közelebb egy belső, védettebb rész került, ami a park csöndes része lesz. Egyszemélyes padok, kevés gondozást igénylő, de változatos és színes növények kerülhetnek ide, és egy kisebb vízjátékot is beterveztek a környékbeliek. A rézsűs rész vonala olyan díszvilágítást kapna, amely hangulatos fényt ad a belső résznek, ugyanakkor nem a ház ablakai, hanem a park felé fordul.
A park külső, játszótér felőli részére, a házsortól sövénnyel vizuálisan is elválasztva, kisebb közösségi rész kerül. Itt sakkasztal és ülőhelyek várják a békásmegyerieket, az útvonalak mentén magasabb kandelábereket helyezünk el, és javasoljuk térfigyelő kamerák telepítését is. A burkolat anyagát tekintve az egyszerűségen volt a hangsúly, ezért a rideg szürkeséget elkerülve egy melegebb színű öntött beton burkolná a járófelületeket.
Víziorgona sétány
Ezután a Víziorgona sétányról készült koncepcióterv bemutatása következett.
A sétányt négy nagyobb részre osztottuk. A Zsirai Miklós utcától kezdve az első területet „gyereksarok”-ként jelöltük ki, ahol játszórészek kerülnek kialakításra – kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ez a rész funkcionálna várakozóhelyként is.
A sétányon tovább haladva következik a „központi tér”, amely kialakításának köszönhetően közösségi találkozóhely lehetne. A harmadik rész, a „fiatalok tere” az élelmiszerbolt és a Posta utáni részen, egyedi bútorozással és szabad térhasználattal lenne kialakítva. A sétány utolsó szakaszán az „idősebbek találkozóhelyét” jelöltük ki, ahol piknikezésre, üldögélésre és kisebb rendezvényekre gyűlhetnének össze a sétány használói. Ezek persze nem egymástól szigorúan elváló funkciók, mint inkább olyan egységek, amelyek egy-egy csoport igényeihez kiemelten alkalmazkodnak.
Az egész területen – az eredeti növényzet megtartása mellett – új növényfoltok elhelyezésével válna színesebbé a sétány, új fasor telepítésére pedig az idősebbek találkozási helyénél lenne lehetőség. A fák fajtáját tekintve a díszítő, tágtűrésű fajok jöhetnek szóba. A tavasszal virágzó díszkörte, díszcseresznye, kőris és lepényfa fajtákat ajánlotta a tervező. A Víziorgona sétányon is lehetne vízarchitektúra, mely a jelenlegi funkció nélküli domb helyén kaphatna helyet. Stílusát tekintve ez a környezethez igazodó és a tájépítészeti tervbe illő visszafogott vízjáték lenne. A sétány burkolata a Jendrassik parkhoz hasonló stílusú, szürke árnyalatú térkő, a fák körüli részek burkolatára pedig egy speciális, vízáteresztő, szórt burkolatot javasolt a tervező.
Mindként területen sok szó esett még a hulladéktárolók, kandeláberek, ülőbútorok, ivókutak fajtáiról, melyeknél fontosnak tartottuk, hogy egyszerre legyenek esztétikusak és praktikusak is.
A bemutatott koncepciótervek elnyerték az összegyűltek tetszését, a tervbemutatón elhangzott javaslatokkal együtt a tervező elkészíti a végleges koncepciótervet. Ezek alapján akár már jövőre elkészülhet a kiviteli terv. Ezután – a beruházás költségeinek ismeretében – születhet döntés a kivitelezés időpontjáról.
Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek a közösségi tervezésekre és aktívan részt vettek lakóhelyük környezetének megtervezésében!