BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Multifunkciós közösségi tér Békásmegyeren

2015. 04 07., 14:50

Friss hírek a fővárosi Tér_Köz pályázat támogatásában a Heltai tértől északra fekvő területen megvalósuló fejlesztésről.

Gőzerővel zajlanak a Madzsar József utcai Szolgáltatóházban a munkálatok, napról-napra közelebb jutunk ahhoz, hogy elkészüljön az új Idősek Klubja. A gipszkartonozást, illetve a gépészeti és elektromos alapszerelést követően a napokban már a homlokzat újjáépítésén dolgoznak a Laterex Kft. szakemberei.

A házak közötti téren a munkálatok megkezdése még várat magára, így a várható befejezés időpontja minden bizonnyal változni fog az eredetileg meghirdetett június 30-hoz képest. Ennek oka a közbeszerzési eljárás elhúzódásában keresendő: ebben még nem lehetett eredményt hirdetni, a kivitelezésre pályázó egyik cég ugyanis kérte az előzetes vitarendezést, és a projekt költségvetéséről is újabb döntést kell még hozni. Hogy a vitás jogi kérdések mikor zárulnak le, arról pontosabbat jelenleg nem tudunk mondani, ez ugyanis a közbeszerzésben részt vevő felek további lépéseitől függ, és erre az önkormányzatnak nincs ráhatása. Bízunk benne, hogy a folyamat gyorsan lezárul, a kivitelező kiválasztásra kerül, és végre elindulhat a megvalósítás a köztéren is. A további fejleményekről természetesen hírt adunk majd a kerületi sajtóban.

A projekt fontos célja a közösségépítés, amit nem csak az Idősek Klubja és a közösségi tér létrehozásával segít elő. Nyertes pályázati anyagunkban azt is vállaltuk, hogy színes programokkal erősítjük a helyiek identitását, közösségi kötődését. Ennek keretén belül, a Tér_Köz projekt támogatásával rendezi meg az önkormányzat április 21-24. között az Öko7 elsősorban gyerekeknek, családoknak szóló programjait, május 2-án pedig a Csobánka téri Békásmegyeri Pikniket. A rendezvényeket az Óbudai Kulturális Központ szervezi.