BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Pacsirta udvar - ötödik alkalom

2015. 11 06., 14:57

November 2-án volt az utolsó tervezési este

Lezajlott a Pacsirta udvar közösségi tervezésének utolsó alkalma az Óbudai Társaskörben. A tervezők egy az eddigi alkalmak eredményeit tartalmazó részletesebb tervvel érkeztek, a cél ezúttal ennek finomhangolása volt. A szisztematikus átbeszélés során a helyi közösség tagjai ezekről alkottak véleményt.

A tervezési terület északi határán a gyalogos közlekedési infrastruktúrát kiegészítő járdát helyeztek el. Ez a Kiskorona utca 14. és 16. szám alatt fekvő épületek között futó, a parkolóba bevezető zsákutca déli oldalán helyezkedik el. Ezen járda és a fiataloknak kijelölt terület közötti, többnyire napos helyen került kijelölésre a Pacsirta udvar egyetlen klasszikus értelemben vett gyepszőnyege, mely egy 40-50 cm magas kazettában kapott helyet. A kazetta szélein padok kialakítását javasolták a résztvevők. Ezzel a kialakítással a gyep kiemelt helyzetbe kerül, és elkerülhető a kitaposása is. A tervezési terület igen árnyékos (melyet a lakosok előnyként jelöltek meg a nyári melegekre való tekintettel), ezért intenzíven fenntartott gyepfelület kialakítását máshol a tervezők nem javasolták.

Az aktív pihenésre kijelölt részre (parkour elemek, pingpongasztal, mászófal) színes gumiburkolat került.

A középső csendes pihenőkert közlekedési irányokat figyelembe vevő kialakítása volt a legfontosabb kérdés a találkozón. A jelenleg tervezett derékszögű, teresedésekkel tagolt, labirintusszerű kialakítást a lakosság elvetette, és inkább egy oldottabb rendszert javasolt, melyen az áthaladás egyszerűbb. Ezen a területen a tervezőcsapat alacsony cserjéket, árnyéktűrő növényzetet, a burkolatot illetően pedig stabilizált, vízáteresztő kavicsburkolatot (elastopave) javasolt. Mivel a szökőkút gondolatát a helyiek ellenezték, így csupán egy madáritatónak alkalmas kőtál és ivókút elhelyezésére tettek javaslatot.

A pihenőrész és a harmadik nagyobb egység, vagyis a gyermekes-családos rész közötti támfal lebontását, és annak helyén egy átjáró kialakítását egyhangúan támogatták a résztvevők.

A kisgyermekes részen új játszóbútorok elhelyezéséről, illetve a burkolaton megjelenő színes minták, csíkok felfestéséről sikerült döntést hozni. Egy lakossági javaslat szerint ezen a területen mindenképp szükséges lenne térfigyelő kamerát kihelyezni a terület közbiztonsága és állagmegóvása érdekében.

A terület nyugati szélén futó fősétány burkolatát igényes dilatált betonlapokból képzelték el a tervezők, mely mellett végig közvilágítás és zöldsáv kerülne kialakításra.

Fejtörést okozott a trafóház és a hőközpont között futó keskeny folyosó sorsa. A jelenleg sötét, elhanyagolt, sikátorszerű átjárót köztisztasági és közbiztonsági szempontból sem érzik megfelelőnek az itt lakók. A beszélgetések eredményeként végül egy általános, egyszerű rendezésben állapodtak meg, mely az átjáró kitisztítását, leburkolását és kivilágítását foglalja magában.

A Pacsirta udvar növényállományának fenntartására automata öntözőrendszert javasoltak a tervezők.

Az említett beton-, gumi- és stabilizált kavics- mellett aszfaltburkolat kerülne kialakításra a kevésbé meghatározó területeken.

Az utolsó alkalmon elhangzottak alapján a tervezők elkészítenek egy végleges koncepciótervet, melynek közös bemutatására a közösségi tervezés szervezői az ebben résztvevő valamennyi lakos közreműködésére számít. Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki velünk dolgozott az elmúlt öt hétben!