BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Kiscelli park funkcióbővítése

2018. 12 27., 09:48

2018-ban a Fővárosi Önkormányzat ismét kiírta a TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatát. A korábbi évek TÉR_KÖZ pályázataiból valósulhatott meg a Traianus tér, a Boldog Sándor István park és a Holdudvar park (jelenleg is tartó) felújítása.

A kerület több projektjavaslattal pályázott az idei kiírásra, amin végül két fejlesztés kapott támogatást: Kiscelli park funkcióbővítése és Kaszásdűlő központi részének fejlesztése. A pályázat érdekessége, hogy nem konkrét terveket, hanem csupán fejlesztési javaslatokat kellett benyújtani. Erre azért volt szükség, mert így lesz lehetőség arra, hogy a tervek maguk közösségi tervezéssel, a környékbelieket bevonva készüljenek el. A közösségi tervezés várhatóan mindkét fejlesztésnél 2019 tavaszán kezdődik majd el.

A Kiscelli parkra vonatkozó fejlesztési irány a zöldfelület rehabilitációját, a szabadtéri funkciók bővítését és a gyalogos közlekedés javítását fogalmazta meg. Ehhez a Főváros 100 millió forinttal, a Kerület 43,4 millió forinttal járul hozzá, amiből a tervezésen és a kivitelezésen túl a pályázatban vállalt közösségi és edukációs programokat is meg kell valósítani.