BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Forgalomcsillapítás Csillaghegyen

2017. 08 31., 14:37

Szeptember második felében indul a forgalomcsillapítási koncepció megvalósítása Csillaghegyen

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban több terület forgalomcsillapítási tervét kezdte el kidolgozni. Ezek egyike a Csillaghegy keleti felén fekvő, a Szentendrei út – Pünkösdfürdő utca – Királyok útja – Mátyás király út által határolt zóna. A tervezés a lakosság aktív bevonásával történt – a kerületi sajtóban közzétett felhívásra az érintett lakók online űrlapon küldhették be javaslataikat, amelyeket aztán a szakértők felhasználtak a tervezés során. Idén tavasszal – az egyik helyi civil szervezet kezdeményezésére – lakossági tervegyeztetésre is sor került, ahol tovább formálódott terv, amely az azóta eltelt időben megkapta a szükséges hatósági engedélyeket is. Ezután már a megvalósításon a sor: előreláthatólag 2017. szeptember második felében – az iskolakezdet időszaka után – megindulhat a kivitelezés, ami várhatóan egy hónapot vesz majd igénybe.

Az ütemezéssel kapcsolatos részletes hírek szeptemberben lesznek elérhetőek.