Színvonalas munkák a Városi Farm Program ötletpályázatán

by ATakacs

Várakozáson felül teljesítettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megbízásából kiírt ötletpályázaton, aminek célja az INTERREG Városi Farm Program I. ütemébe vont, belépőkapuként szolgáló parcellák közösségi és mezőgazdasági célú hasznosításának tervezése volt. A végzős fiatalok által megálmodott legeredményesebb pályaművek kidolgozottsága az értékelőbizottságot is meglepte, azok adaptálható részleteit a projektmegvalósítás során figyelembe veszi.

A Műegyetem Közép-Európa és kétségkívül Magyarország egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező műszaki oktatóműhelye, 18. századi alapításával pedig a világ első intézménye, ahol egyetemi keretek között, egyetemi struktúrában kezdődött mérnökképzés. Nem meglepő tehát, hogy az Önkormányzat, amely egy jövőbemutató telekhasznosítás megteremtését indította el a Városi Farm Projekttel, nyitott az egyetem fiatal szakértőinek irányába.

A csúcshegyi városi farm elősegíteni hivatott a kisléptékű gazdálkodást, helyszíne lesz kertészeti és gazdálkodási ismeretek átadásának, továbbá nevelési és oktatási tevékenység, valamint közösségi funkciók számára is teret ad. A komplex szolgáltatásprofilt nyújtó parcellák (és kiszolgálóépületek) kialakítása tehát alapos tervezést igényel, ami az ötletpályázat követelményrendszere is hangsúlyozott.

A beérkező pályaművek szakmai színvonala átlagon felüli, részletezettségük a hallgatók lelkesedését is tükrözte. Amellett, hogy kiterjedtek ütemezési kérdésekre, kritikus pontok, gépészeti rendszerek megoldásaira, kiegészítő lehetőségekre, de még hangulatképek leképezését is vállalták. A beérkező írásos anyagok közül a legjobbakat személyesen mutathatták be az épületszerkezettan szakos hallgatók, amit a tervezés folyamatáról, a pályázati anyag összeállításáról, a kivitelezésben nyújtott segítségükről szóló kötetlen beszélgetés követett.

Az egyetemisták elmondása szerint jó volt látniuk a tanultak gyakorlatba ültetését, a még kevéssé ismert környezetbarát építészet terén ismereteik kiegészítését, illetve volt olyan, aki a hagyományos tervezéstől eltérő, szokatlan feladatot szeretett volna vállalni a pályázat elkészítésével. A pályázaton való indulás természetesen nem csak a projekt sikeréhez járul majd hozzá, hanem a díjazott hallgatók – a munkapiacra való kikerüléskor – már referenciaként is használhatják.