BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Ilonka utcai játszótér - első tervezési alkalom

2016. 06 15., 14:47

Június 2-án elindult az Ilonka utcai játszótér közösségi tervezése

A szemerkélő eső ellenére körülbelül harmincan jöttek el az első tervezési alkalmunkra, melyet egy sátor alá húzódva, a hepehupás talajon állva tartottunk meg. A körülmények a legkevésbé a gyerekeket zavarták, ők rögtön nekiálltak a tervek megrajzolásának. Eközben azért mi, felnőttek sem vesztegettük az időt, és rengeteg fontos dolog felmerült már ezen a bemutatkozó találkozón is.

Először a Városfejlesztő munkatársai mutatkoztak be, mesélve az önkormányzat elképzeléseiről és arról, hogyan is jutottunk idáig. Elhangzott, hogy a játszótér céljára az önkormányzat nem csak a területet adja, hanem további 10 millió forintot, amelyet a közösségi tervezésre és a kivitelezésre lehet fordítani. Arról is beszéltünk, hogy a közösségi tervezés lényege az, hogy nem egy vagy két ember dönti el, mi kerüljön a tervezési területre, hanem az ott élők és a terület használói fogalmazhatják meg vágyaikat.

Ezután a környékbeliek következtek, mindenki bemutatkozott, és kicsit megismertük egymást. A beszélgetés során sokan hangsúlyozták, hogy nagyon örülnek a játszótér építésének, mert a közelben sajnos nincs ilyen lehetőség. A játszótereken a gyerekek nem csak a játék örömét kapják, hanem egymás társaságát is élvezhetik, és a szülőknek is felüdülés kimozdulni a megszokott környezetből és találkozni egymással.

Nem csak a vágyak fogalmazódtak azonban meg, hanem az esetleges problémák is szóba kerültek. A telek szomszédságában élőket a jövőbeli parkolási problémákon kívül a zajterhelés is foglalkoztatja. A beszélgetések mind egy irányba mutattak: fontos, hogy olyan megegyezés szülessen, ami mindkét félnek megfelel, és hogy egymás igényeit tiszteletben tartva tervezzük meg és üzemeltessük a játszóteret. Így lehetnek majd egyszerre elégedettek a kisgyermekes szülők, akik a játszóteret használják, és a terület mellett élők, akiknek környezetét befolyásolja a játszótér megépülése.