A héten (október 4-én és 5-én) megrendezésre kerül a fél évente esedékes hatodik WELLBASED nemzetközi konzorciumi találkozó, amelynek házigazdája Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. Turgonyi Dániel, szociális- és lakásügyekért felelős alpolgármester globális összefogást szorgalmazó gondolatokkal nyitotta meg a konferenciát ma reggel.
Az eseményen a hat kísérleti város, (Valencia, Heerlen, Leeds, Edirne, Jelgava, Budapest-Óbuda-Békásmegyer), és a projektben résztvevő partnerszervezetek vesznek részt, amelynek fókuszában kutatásmódszertani kérdések átbeszélése és a kutatás kiterjesztésének lehetőségéről való közös gondolkodás áll.
A közvetlen brüsszeli forrásból megvalósuló Európai Uniós projekt fókuszában Óbuda-Békásmegyeren többek között a bevont háztartások energiamegtakarításának és egészségtudatosságának elősegítése is áll, amely egy kivételes lehetőség a jövőben várhatóan emelkedő energiaárak miatt. A program célja az egészség, a jólét és az egyenlőség javítása jó gyakorlatok révén a lakhatási körülmények javítását szem előtt tartva.
A projektben résztvevők energiahatékonysági képzéseken, rendszeres egészségügyi szűréseken vesznek részt, melynek révén mind az energiafelhasználásban, mind egészségükben és szociális életükben tudatosabbá válhatnak. A bevont lakosok mérőeszközök használata révén, illetve a fogyasztási szokásaikra vonatkozó adataik megosztásával hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan komplex stratégiák kerülhessenek kidolgozásra az Európai Unió területén, ami lehetővé teszi, hogy az energiához való hozzáférés, az energia megtakarítás és az egészség megőrzés közös metszetein keresztül kialakításra kerülő szakpolitikák minél több állampolgár életét könnyítsék meg a lakhatási költségek csökkentése, a szociális körülmények javítása révén.