A PROJEKT ISMERTETÉSE
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat vezetése 2015-ben úgy döntött, hogy új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. Azóta valamennyi újonnan indított tervezésbe partnernek hívja az érintett lakókat, intézményeket, hogy az ő ötleteik és igényeik már a kezdetek kezdetétől beépülhessenek a megszülető tervekbe. A kerületi polgárok lelkesen fogadták a kezdeményezést, és készek voltak időt áldozni a közös ügyekre. Így indult el 2015. augusztus 27-én a „Milyen legyen a Derű utcai Sportpark?” elnevezésű közösségi tervezési program a III. kerületi Boldog Sándor István park megújítására.
A közösségi tervezés folyamán hamar kiderült, hogy az egy korábbi internetes felmérés alapján sportfunkcióra kijelölt terület jövőjét az itt lakók nem kizárólagosan sportparkként képzelik el. Az önkormányzat erre a változtatásra is nyitott volt, így a tervezési alkalmakon egy olyan berendezés alakult ki, melyben jutott hely a sport, a játék, a zöldterületek és a kutyások számára is. A közösségi tervezés során a jelenlegi használat problémáira (pl. kutyás konfliktusok, zajos „dühöngő”, leromlott játszótér) a résztvevők olyan kompromisszumos megoldásokat találtak, amelyek elfogadhatóak voltak a park közvetlen környezetében élők és az idelátogatók (pl. kutyasétáltatók, sportolni vágyók) számára is.
A végleges tervekben a jelenlegi aszfaltos grund gumiburkolatú sportpályává fejlődik, a játszótér központibb helyen teljesen új formában kerül kialakításra, és a közösségi funkciók is helyet kapnak a parkban (sakkasztalok, padok).
A legnagyobb kompromisszum a kutyával érkezők térhasználatát illetően született meg. A kezdetben éles ellentétben álló „kutyás” és „nem-kutyás” használók csoportjai a közös gondolkodás és a kulturált vita eredményeként megállapodtak abban, hogy jöjjön létre egy jól felszerelt kutyafuttató a park oldalában. A leginkább érintettek, a parkban úszótelken lévő társasház lakói, az ablakaikhoz közel fásítást és a meglévő útvonalak kiépítését, valamint a közvilágítás javítását szorgalmazták, így alakult ki a funkciók elrendezése.
A kis park legjellegzetesebb eleme a terület majd felét elfoglaló dombocska. A beszélgetések során hamar kiderült, hogy ez egy fontos értéke a területnek, amihez helyiek kötődnek (- és rengeteg történetet meséltek a téli szánkózásokról, és a romantikus csillagválasztásokról). A projekt 90 millió forintos támogatást nyert a TÉR_KÖZ 2016 pályázaton. A Támogatási Szerződés megkötése után a kivitelezési munkálatok ezért 2017 novemberében a domb körüli terület megújításával kezdődtek, hogy az esetlegesen megérkező első hó idején már a megújult sétányokon érkezhessenek a gyerekek szánkózni. Az év végének fennmaradó részében, a Szél és Derű utcai járdák felújítása és a park jelenlegi elmeinek bontására került sor, majd – az ünnepeket követően, január második felében az új eszközök elhelyezésével és a burkolatok kialakításával folytatódott a beruházás. 2018 április elejére csaknem teljesen elkészült park, és csak kisebb beavatkozások maradtak hátra, melyeket működés közben is el lehet végezni. Április 6-án ezért a park már megnyitotta kapuit, hogy a környékbeliek végre birtokukba vehessék az eszközöket.
A park ünnepélyes átadására április 27-én került sor.
Ezúton is, még egyszer köszönjük mindazok munkáját, akik részt vettek a közös tervezésben!
PROJEKT ÁLLAPOTA: Megvalósult közösségi tervezés, közösségi tervezéssel készült tervek kivitelezése, megvalósult fejlesztés
PROJEKT FORRÁSA: TÉR_KÖZ program és önkormányzati önerő
PROJEKT TELJES KÖLTSÉGE: 219 176 008 Ft
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE: 90 000 000 Ft
ÖNKORMÁNYZATI ÖNERŐ: 129 176 008 Ft
TÁRSADALMASÍTÁS: közösségi tervezéssel megalapozott kivitelezés
PROJEKTHÍREK
-
Ezen a héten öntözőrendszer kiépítése kezdődik a Boldog Sándor István parkban. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján fontos fejlesztés valósul meg a két éve teljeskörűen megújult Dreű utcai parkban. Az öntözőrendszer, a …
-
Tölts el egy családias, vidám közösségi délutánt az Óbudai Szaléziak szervezésében! Ismerd meg jobban Boldog Sándor István, vértanú szalézi testvért, a park névadóját! ⚪ Ha még nem ismered őt, akkor …
-
2018. április 27-én, pénteken délután 13 és 19 óra között találkozzunk a Derű utcában, a BOLDOG SÁNDOR ISTVÁN parkban és ünnepeljük meg együtt a park megújulását! A PARKÁTADÓ PIKNIK keretében …
-
Már csak kisebb munkák vannak hátra a területen, ezért április 6-tól használhatják a helyiek az új parkot. A Derű utcai park kivitelezése csaknem teljesen lezárult, a park területén már csak …
-
Várhatóan áprilisban befejeződnek a Boldog Sándor István park kivitelezési munkálatai és a helyiek birtokba vehetik a megújult területet. A munkálatok utolsó fázisában a sportpálya, futópálya és az új játszótér gumiburkolatainak …
-