Az újonnan épült játszótér bizonyítéka annak, hogy a Óbuda-Békásmegyeren működik a közösségi tervezés.
Tegnap délután hivatalosan is birtokba vehették az óbudai Hegyvidéken élő gyermekes családok az új játszóteret.
Bús Balázs polgármester elmondta, hogy 10 alkalommal találkoztak a tervezési folyamatban résztvevők az ott élőkkel, hogy ötleteik és igényeik minél inkább megjelenjenek a játszótér kialakítása során. A polgármester kihangsúlyozta öröm számára, hogy a kisgyermekes családok elégedetten vették birtokba a remélhetőleg új közösségeket is összekovácsoló teret. Az átadáson részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is.
A tavalyi évben a hegyvidéki lakosság jelezte az önkormányzat felé, hogy Táborhegy és Testvérhegy családjai nagyon örülnének egy olyan játszótérnek, amely a gyerekek, szülők és nagyszülők közösségi pontjaként szolgál.
Az önkormányzat nyitottsággal fogadta a lakosság kezdeményezését, a helyszínjavaslataik egyenkénti megvizsgálása után az Ilonka utcai telekre esett a választás. A tervek a helyi lakosság közreműködésével, közösségi tervezés keretein belül készültek el, a kivitelezést pedig családokkal együtt, közös munkával valósították meg. A megvalósítás költségeit az önkormányzat költségvetése biztosította.