BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Az első találkozó

2015. 04 14., 11:15

Megtörtént az első tervegyeztető beszélgetés a Táncsics Mihály utcai parkról.

Április 13-án délután a Békásmegyeri Közösségi Házban gyűltek össze azok a környékbeli lakosok, akiket érdekel a Táncsics Mihály utca – Ország út találkozásánál található füves terület sorsa. Az önkormányzat által szervezett találkozó célja az volt, hogy a helyiek megismerjék az elkészült koncepciótervet, és hogy elmondják véleményüket annak továbbfejlesztéséről. Az idei év a terveztetésé – hangzott el. Ha sikerül egy olyan tervet megalkotni, amit az érintettek is magukénak éreznek, el lehet kezdeni forrásokat keresni a megvalósításhoz.

Wallner Krisztina táj- és kertépítész bemutatta az általa készített terveket. Ebben egy olyan közösségi tér képe rajzolódik ki, amelyben minden korosztály megtalálja a neki fontos funkciókat. A megújuló úthálózat, gazdagabb, igényes zöldfelület mellett gyermekjátszóteret, sportolásra, játékra és kikapcsolódásra alkalmas tereket, közösségi kertet álmodott a tervező. A tervismertetés után három csoportra bomlott a társaság, hogy forgószínpados módszerrel, mindhárom asztalnál 20-20 percet töltve, szűkebb körben beszélgethessenek a helyiek a tervvel kapcsolatos véleményekről és a térre vonatkozó további javaslataikról. A jó hangulatú, konstruktív munka eredményét a szervezők rögzítették, annak kiértékelése megkezdődött. Ám a közösségi tervezés ezzel még közel sem ért véget! Május 6-án megismerhetik a vélemények alapján módosított tervet, és folytatódik a közös gondolkodás.