Lezajlott a Holdudvar park fejlesztésének első fél éve, és várhatóan december 20-tól néhány hétre felfüggesztik a munkát a parkban. 2018 júniusától megvalósultak a fejlesztési munkák a park “külső” területein: az Ágoston utcai társasházak előtt, a szolgáltatóház környékén, a Váradi utcai Általános Iskola, valamint az orvosi rendelő, gyámügyi osztály és Ágoston Művészeti Óvoda közötti szakaszon, valamint az Óvoda bejáratainak környékén és a Bécsi úti társasházak előtt. A parkfejlesztés második félévében a park középső területein folyik majd a munka: a központi téren, a csúszdapark, tini-rész és játszótér területein, melyek csak az átadókor kerülnek majd megnyitásra.
Az ünnepi időszakban, december 20-tól december 31-ig már biztosan nem fognak dolgozni a parkban, de a központi területek (csúszdapark, központi tér) valamint a sportkert területe továbbra is zárva marad, hiszen itt később folytatódnak majd a munkák. A Bécsi úti társasházak előtti szakaszon lévő aszfaltozási munkák végeztével a park körbejárható lett, tehát az eddig átadott területek mellett visszaadták a közlekedésnek a társasházak előtti sétányt, valamint ideiglenesen megnyitásra került a játszótér és sportkert közötti sétány is, bár ez még került aszfaltozásra. December közepén új építési hálók is kikerültek néhány mobilkerítésre.
2019-ben az időjárástól függően indulnak majd el a munkák, várhatóan január második hetében. Új lezárásként várható majd a játszótér lezárása a bontás megkezdése miatt. Ez a rész januártól egészen az átadóig zárva lesz. Január végére várhatóan már használható lesz a sportkert is (az időjárás függvényében), azonban az oda pályázati úton kikerülő plusz sportpark kivitelezési munkálatainak időpontja még bizonytalan.
A park jelenleg körbejárható, de a központi részeken (központi tér, csúszdapark) már nem lehet átvágni, hiszen itt már javában zajlanak a bontási és építési munkák. Az ünnepi időszak alatt is fokozott türelmüket és megértésüket kérjük a lezárások miatt.