Elindultak a munkálatok

by ATakacs

2020. Szeptember 23-án elindultak a munkálatok a Solymár Bölcsőde és Óvoda épületénél. Az I. fejlesztési ütemben az alábbi felújítási munkálatokra lehet számítani:

  • Bölcsőde épületében konyha teljeskörű felújítása
  • Óvoda előtti épületrészen tereprendezés, szobor átszállítása, kiegészítő épületrész alapozási munkálatai
  • Tetőt érintő munkálatok (szigetelés felújítása, villámvédelem, napelemes rendszerek kialakítása)

A munkálatok a Bölcsőde épületében, a KONYHÁT és a TETŐT érintő felújítási munkálatokkal kezdődnek el, valamint az ÚJ ÉPÜLETRÉSZ alapozási munkálatai is megkezdődnek. A konyhát érintő munkálatok alatt a bölcsőde dolgozói a Mókus utcai gyermeknevelési intézmény konyháját használják majd, de az ételek tálalása már a Bölcsőde épületében lesz, a szükséges ideiglenes tálaló egység kialakításával, az ÁNTSZ előírásoknak megfelelően. Ebben az időszakban a kivitelezés és az étel útja teljesen különválik, tehát külön bejáratot használ az épületben a kivitelező, és külön bejáratot a konyhai személyzet.

A konyhát és a tetőt érintő munkálatok minimum 60, illetve 90 napot vesznek igénybe, azonban a jelenlegi járványhelyzet és a szükséges eszközök beszerzésében bekövetkező, megnövekedett szállítási határidők miatt a kivitelező a csúszás lehetőségét fenntartja. A konyhát és tetőt érintő munkálatok lezárulása után, várhatóan 2021. I. negyedévében kerülhet sor a BÖLCSŐDEI CSOPORTSZOBÁKAT érintő felújítás megkezdésére. Ennek organizációja várhatóan úgy alakul, hogy egyszerre 2 szobában, szakaszosan történik a kivitelezés, tehát a csoportok kisebb átszervezésével folyamatosan biztosított lesz a bölcsőde zavartalan működése.

A bölcsődei munkálatokkal párhuzamosan az ÓVODA épületében is zajlik majd a kivitelezés, a KIEGÉSZÍTŐ ÉPÜLET, valamint az abban helyet kapó CSOPORTSZOBÁK kialakításával és a HOMLOKZATOT, TETŐT érintő munkákkal.

A munkálatok ideje alatt kérjük a környéken élők szíves türelmét és megértését!