BUDAPEST, III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER HIVATALOS HONLAPJA

Flórián tér közösségi tervezése

2017. 05 10., 15:51

A Flórián tér közösségi tervezése 2016. tavaszán indult, egy megállapodással a főváros és a III. kerület között. Az intézményi egyeztetések után 2016 őszén egy kérdőíves kutatás alkalmával, több, mint 2000 fő jelzett vissza, hogy milyen fejlesztéseket látnának szívesen a téren.

Ezután került sor a közösségi tervezésre, mely egy bő két hetes kitelepülés keretében zajlott, 2017. május 12. és 27. között. 8+1 alkalommal találkoztunk a környéken élőkkel, a Garten Studio tervezőivel és szakmai partnerekkel is, hogy végiggondoljuk és kitaláljuk, milyen formában újulhat meg a Flórián tér.

A környéken élők részletesen elmesélték a térrel kapcsolatos meglátásaikat, és azt, hogy mi az, aminek fejlesztését szeretnék látni. A kitelepülés és közösségi tervezés weboldalán részletes beszámolónk is olvasható, minden egyes tervezési alkalomról. A kitelepülés alkalmával egy szabadtéri kiállítást is installáltunk a Flórián térre, ennek az anyaga elérhető itt >>>

A közösségi tervezési alkalmak után a tervezők további intézményi egyeztetéseket tartottak, illetve feldolgozták a környéken lakók által jött ötleteket, illetve a közösen összeállított tervet. Ez alapján született meg a koncepcióterv, melynek prezentációját 2017. november 15-én este tartottuk meg.