2018-ban a Fővárosi Önkormányzat ismét kiírta a Tér_Köz városrehabilitációs pályázatát. A korábbi évek Tér_Köz pályázataiból valósulhatott meg a Traianus tér, a Boldog Sándor István park és a Holdudvar park (jelenleg is tartó) felújítása.
A kerület több projektjavaslattal pályázott az idei kiírásra, amin végül két fejlesztés kapott támogatást: a Kiscelli park funkcióbővítése és Kaszásdűlő központi részének fejlesztése. A pályázat érdekessége, hogy nem konkrét terveket, hanem csupán fejlesztési javaslatokat kellett benyújtani. Erre azért volt szükség, mert így lesz lehetőség arra, hogy a tervek maguk közösségi tervezéssel, a környékbelieket bevonva készüljenek el.
A Kiscelli parkra vonatkozó fejlesztési irány a zöldfelület rehabilitációját, a szabadtéri funkciók bővítését és a gyalogos közlekedés javítását fogalmazta meg. Ehhez a Főváros 100 millió forinttal, a Kerület 43,4 millió forinttal járul hozzá. A forrás a fejlesztési terv egy kisebb részét tudja csak fedezni, illetve tartalmaznia kell a közösségi tervezés és edukációs programok költségeit is.
A közösségi tervezés várhatóan 2019 tavaszán kezdődik majd el.