Hamarosan elindul a lakásfelújítás

by LSzovak

Ma délelőtt helyszínbejárást tartottunk a kivitelezővel, és pontosítottuk a lakásfelújítások részleteit, ami csak egyet jelenthet: 

Rövid időn belül elkezdődik annak a három, önkormányzati tulajdonú lakásnak a felújítása, melyek később a párkapcsolati és családon belüli erőszak áldozatainak fognak otthon nyújtani. A projekt a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával valósulhat meg.

A lakások jelenleg eltérő műszaki állapotúak, de mindegyikkel egységes célunk, hogy biztonságos, rendezett és tiszta lakhatási feltételeket biztosítsanak a jövőben. A felújításról általánosságban elmondható, hogy mindegyik lakás átesik teljeskörű tisztasági festésen, mindhárom lakásnál biztonsági bejárati ajtó fogja várni a beköltözőket, valamint ahol szükséges, ott megtörténik a külső és belső nyílászárók cseréje is. Mindegyik lakásban új elektromos hálózatot épít ki a kivitelező cég, lecserélésre kerülnek a régi burkolatok, mosdók, csaptelepek és az önkormányzat felszereli a lakásokat új háztartási nagygépekkel. Mindhárom lakás esetében új konyhabútor, szekrények, ágyak és kisebb fürdőszobai kiegészítők is beszerzésre kerülnek, így az új lakóknak tényleg csak költöznie kell.

A felújítási munkálatok várhatóan év végére lezárulnak, és a lakások beköltözhetővé válnak. Legjobb igyekezetünk szerint szeretnénk, hogy a lakások már akár a karácsonyi ünnepek alatt lehetőséget biztosítsanak a békés ünneplésre, azok számára, akiknek ez egyelőre nem megadatott.