Jó ütemben haladnak a piac II. építési ütemének munkálatai

by ATakacs

Tavaly ősszel vette kezdetét a Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér II. építési ütemében megvalósuló épületegyüttes alapozása. Mára már – az ütemtervnek megfelelően – 100%-ban elkészültek a vasbetonszerkezetek, jelenleg az új üzlethelyiségek alapkiépítése zajlik. A létesítményt körülölelő Heltai Jenő tér 90%-a megújult, a régi aszfalt- és térkőburkolat már teljesen lecserélődött. A kialakítás során kitüntetett figyelmet kapott az, hogy az egész területet akadálymentesen lehessen használni a jövőben. Számos utcabútorral, valamint napelemes órával, okospaddal és könyvmegállóval gyarapodott a tér. A növényállomány is felfrissült, többszáz évelővel és számos új fával gazdagodott a terület. Amint az időjárás lehetővé teszi, további növények és fák érkeznek a kialakított ágyásokba.

Márciusban az árkádok és az üzletek alapszerkezetének kialakítása mellett megépül az a tartószerkezet, amelyre a napvitorlák fognak kerülni. Szintén ebben az időszakban veszi kezdetét a közösségi tér kialakítása, ahol további ülőfelületek, vízjáték és utcabútorok kapnak helyet.