114
A Lékai bíboros téren kialakításra kerülő pihenő- és emlékpark ad helyet majd Czetz János 1848-as honvédtábornok szobrának is, amelynek megalkotására az önkormányzat nemzetközi szoborpályázatot hirdetett. Czetz János a fegyverletétel után Argentínában telepedett le, ennek apropóján nemzetközi szoborpályázaton lehetett pályázni a tábornokot ábrázoló szobor elkészítésére. A pályázatot Vivianne Duchini, argentin szobrászművész nyerte. A szobrásznő már nekilátott a munkának, a szobrot Szentendrén készíti, abban az öntödében, ahol később ki fogják önteni. A parkot várhatóan a nyár elején birtokba veheti a lakosság, a szobor elkészítéséhez azonban több idő kell, így csak ősszel kerül végleges helyére.