Közös siker a közösségi tervezés: Célegyenesben a Vitorla-Nánási park megújulása

by LSzovak

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Vitorla-Nánási park fejlesztése. Október 13-án a helyszínen tartottunk lakossági tervbemutatót, ahol a környéken élőkkel közösen tekinthettük át a park jövőjét formáló elképzeléseket. A találkozót kiemelkedő érdeklődés kísérte, amely ismét igazolta, hogy a kerületiek szívükön viselik a közvetlen környezetük sorsát.

Az eseményt Avar Zoltán nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent lakosokat. Bevezetőjében felvázolta az eddigi alkalmak és egyeztetések legfontosabb történéseit, felidézve azokat a lépéseket, amelyek elvezettek a mostani fázisig. Ezt követően ismertette a délután menetét, hangsúlyozva, hogy a találkozó célja a párbeszéd folytatása és a tervek véglegesítése.

A bevezető után átadta a szót Liziczai Sándornak, a projekt egyik tervezőjének, aki részletesen bemutatta a korábbi programtervből kidolgozott részletes kiviteli terveket. A helyszínen kiállított terveken a lakók pontosan láthatták, hogyan öltenek testet a korábban megfogalmazott igények és javaslatok.

A bemutatót követően egy rendkívül konstruktív beszélgetés vette kezdetét. Fontos szempont volt, hogy minden jelenlévő egyesével elmondhatta a véleményét, és feltehette a kérdéseit. A közvetlen párbeszédnek köszönhetően a felmerülő esetleges kételyeket sikerült maradéktalanul eloszlatni, így a résztvevők megnyugtató válaszokat kaptak a park jövőbeli funkcióival és kialakításával kapcsolatban.

A találkozó a végig közvetlen hangulatban telt. Ez a délután is bizonyítéka volt annak, hogy miért éri meg a közösségi tervezés módszere mellett elköteleződni: egy-egy ilyen hosszabb, sok egyeztetéssel járó folyamat végén a közös munka gyümölcseként valódi összhang alakul ki a tervezők, a városfejlesztők és a lakosok között. Köszönjük mindenkinek, aki eljött, elmondta a véleményét, és hozzájárult ahhoz, hogy a Vitorla-Nánási park egy igazán élhető, közös térré válhasson!