Megünnepeltük az Egészséges Budapest Program eredményeit a rendelőben

by Info_obvf

Január 19-én egy rendhagyó délutáni program került megtartásra a Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti telephelyén. A délután folyamán a rendelőbe látogatók ingyenes szűrőprogramokon vehettek részt, és egy tablókiállítás is kikerült a földszinti váróterembe.

A kiállításon az EGÉSZSÉGES BUDAPEST PROGRAM eredményeit mutattuk be, hiszen 2019 óta a Szent Margit Rendelőintézet rendkívül korszerű orvostechnikai eszközparkkal gazdagodott, a Vörösvári úti telephely részleges felújításra került, elkészült Békásmegyeren a Dr. Faragó Sándor Gyermekegészségügyi Központ és a rendelőintézet betegirányítási, betegelőjegyzési és IT rendszere is számos fejlesztéssel gazdagodott.

A januári eseményen beszédet mondott Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár, Dr. Kiss László polgármester és Dr. Budai András, a Szent Margit Rendelőintézet vezetője.