A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2025-ben is megrendezi az egész várost megmozgató kulturális-építészeti fesztivált, a Budapest100-at. A május 24-25-ei nyitott házak hétvégéjét most is szakmai nap, illetve sétanap előzi meg május 22-23-án.

2025-ben a város zöldfelületeinek nyomába eredünk, továbbra is a közösségekre és a házakra fókuszálva. Bemutatjuk a belső udvarokban, tetőteraszokon kialakított kerteket, a folyosókon elhelyezett ültetvényeket, és köszöntünk május 24-25-én, a nyitott házak hétvégéjén minden olyan épületet, amelynek zöld oázisát a lakóközösség alakította ki, gondozza és fejleszti. Intézmények esetén várunk minden olyan jelentkezőt is, akik szeretnék bemutatni az épületüket és a hozzá tartozó történeti vagy új kertet, zöldfelületet.
Kik jelentkezhetnek?
2025-ben minden olyan lakó- vagy intézményi közösség jelentkezését várjuk, akik szívesen megmutatnák másoknak a zöldellő házukat. Budapesti épületek kortól és elhelyezkedéstől függetlenül csatlakozhatnak a programhoz. Egy feltétel van: legyen a ház közössége által kialakított, gondozott kert, ágyás, zöld belső udvar, virágos tetőterasz vagy növényzettel benőtt körfolyosó az épületben.
Feltételek a jelentkezéshez
- Társasházakban minimum 3 lakó aktív részvétele szükséges.
- A többi lakót (intézmény esetén az illetékeseket) a csatlakozásról tájékoztatni kell.
- A jelentkezési kérdőív pontos kitöltése, fényképek feltöltésével a házban található növényekről, kertről.
- Vállaljátok, hogy 2025. május 24-én és/vagy 25-én megnyitjátok a házatokat a Budapest100 programja keretében a látogatók előtt.
- Előny, ha már programjavaslattal jelentkeztek.
Mit jelent a részvétel?
- Nyitott kaput, önkéntesekkel közösen létrehozott kulturális programot, legyen az kiállítás, koncert az udvaron vagy akár a lépcsőházban, folyosói vagy épp pincétől padlásig terjedő séta.
- A szervezés ideje alatt több közös találkozót is fogunk rendezni, amelyen a részvétel ajánlott. Az aktív kapcsolattartás a ház önkéntesével szükséges a program megvalósításához.
Miért éri meg csatlakozni?
- A Budapest100 kutatóitól építészet- és kultúrtörténeti információkat kapnak a közösségek. Ezeket a honlapunkon publikáljuk, ami nemcsak értékes információval és büszkeséggel töltheti el a lakókat, de akár pályázatoknál értékes kiegészítő anyag is lehet.
- Fotós önkénteseink dokumentálják a ház építészeti részleteit, mai állapotát, ami felújításoknál szintén fontos dokumentum lehet, egyúttal pedig dokumentálja és megőrzi a ház jelenlegi képét, állapotát.
- A régi képekkel és a közösségek történeteivel a Budapest100 olyan szuper élmény, ami összehozza a szomszédokat, kollégákat. Mindenki új ismerősökkel lesz gazdagabb, a jobb kommunikáció pedig bizonyítottan jót tesz a közösségi kapcsolatoknak.
Bővebb információ és jelentkezési lehetőség itt >>>