A Derű utcai park kivitelezése még idén elkezdődik.
Önkormányzatunk 2016 novemberében elindult a Budapest Főváros Önkormányzata TÉR_KÖZ 2016 kiírásán. Az április elején megszületett döntés alapján két benyújtott pályázatunk is támogatást nyert: a Bécsi út – Vörösvári út találkozásánál lévő Holdudvar park 449 millió forintot, a Derű utca mellett fekvő Boldog Sándor István park pedig 90 millió forintot kap a megvalósuláshoz.
Mindkét projekt közösségi tervezéssel indult, tehát a helyi lakosság részvételével zajlott le a tervezés. A projektek sikere egyben a közösségi tervezés sikere is, mert a pályázatok elbírálásánál a döntést nagyban elősegítette, hogy a fejlesztési tervek a környéken lakók valós igényeit tükrözték.
A valós igényeken alapuló és a helyiekkel közösen lebonyolított tervezéseket a pályázat döntnökei nagyra értékelték, ennek köszönhető, hogy a III. kerület nyerte a pályázaton a legtöbb pénzt, és a Holdudvar park lesz a legmagasabb támogatási összeggel díjazott pályázat az egész fővárosban. Köszönjük azok munkáját, akik részt vettek a tervezésben és reméljük, hogy ez a siker a későbbi közösségi tervezések sikerét is előre vetíti.
A támogatási szerződések megkötésére a fővárosi önkormányzattal idén ősszel kerül sor. A kivitelezőket közbeszerzési eljárással választjuk ki, mely a Derű utcai, Boldog Sándor István parknál hamarosan elkezdődik. A közbeszerzési eljárás sikeressége esetén, ennek a projektnek a kivitelezése is elkezdődik idén, tehát 2018-ban már egy olyan parkot használhat a helyi lakosság, ami teljes mértékben a felmerült igényekre szabottan készült el. Kis területen sokféle parkhasználó igényeit próbáljuk meg kielégíteni, izgalommal várjuk, hogy a közösségi tervezés során, az itt élők által kitalált parkelemek hogyan funkcionálnak majd a gyakorlatban. Az építkezésről folyamatos tájékoztatást fogunk adni, célunk, hogy minél rövidebb idő alatt használatba kerülhessen a megújult Boldog Sándor István park.
A Holdudvar projekt kapcsán lényegi előrelépésre – a támogatási szerződés megkötésén túl – idén valószínűleg már nem számíthatunk. A közbeszerzési eljárás és a kivitelező kiválasztása után kezdődhet el a kivitelezés, természetesen a közösségi tervezés eredményei alapján született kivitelezési terv mentén. Arra a kérdésre, hogy mikor készülhet el a Holdudvar park jelenleg még nehéz lenne pontos választ adni, mert a fejlesztés nagyon komplex és majd két hektárnyi területet lefed. Reméljük, hogy a fővárosi támogatásnak köszönhetően sikerül olyan parkot létrehozni, ami sok generáció igényeit kiszolgálja és élénkíti a közösségi életet a területen.
Az idei évben a Derű utcai park kapcsán folyamatosan tájékoztatást adunk a projekt haladásáról, ezért figyelje weboldalunk híreit illetve a https://obvf.hu/deru/ oldalt további információkért.