Tervezési menetrend

by ATakacs

Római-parti Kerületi Építési Szabályzat

Tervezési menetrend

A kerületi építési szabályzat elkészítése egy olyan folyamat, amelynek mérföldköveit jogszabály (egészen pontosan a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet) rögzíti, ami egyebek mellett meghatározza társadalmi egyeztetések minimumfeltételeit is. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata úgy döntött, hogy a jogszabályban elvártnál jóval nagyobb mértékű partnerséget hirdet, hogy így a Római-partot szerető emberek a tervezés minden szakaszában bekapcsolódhassanak a munkába. Ez természetesen valamivel meghosszabbítja az egyébként sem rövid folyamatot, de bízunk abban, hogy ezáltal egy átgondoltabb, több szempontot figyelembe vevő szabályozás születhet meg.

Az alább látható tervezési menetrend – főleg az időpontokat illetően – menet közben változhat, hiszen a zölddel jelzett partnerségi időszakok (a találkozókon részt vevők aktivitásától függően) akár el is húzódhatnak, a partnerségi folyamat eredményei pedig hatással vannak a szürkével jelzett tervezői, szakmai és hatósági munka időigényére is. A menetrendet ennek megfelelően folyamatosan frissítjük majd.

Közlemények