Tündérkert – negyedik tervezési alkalom

by Info_obvf

A tervezők saját felmérésüket és koncepciójukat összegző helyszínrajz-vázlattal érkeztek a negyedik találkozóra, ami jó alapot biztosított a konstruktív beszélgetéshez. A terület lehatárolása és a gyalogos sétányok vonalvezetése finomodott a tervlapon, ugyanis a terep adottságai révén sokkal oldottabb kialakítást követel meg: teljesen egyenes szakaszok helyett a lejtést és a teraszok alakját követő, íves határvonalakat alakítottak ki.

A kert felső bejáratánál tovább tisztult a közlekedés rendszere. Új lépcső, babakocsis rámpák és igény szerint babakocsi tároló kerülhet kialakításra a meglévő lépcsők felújítása mellett.

A továbbiakban a résztvevők rátértek a funkciók elhelyezésére és szavazásos szűrésére, amelyben a játszótértervező szakértői véleményét is kikérték. Figyelembe vették Benedek Elek: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmeséjét, ami az alaptémát biztosítja a mesés játszótérnek. A beszélgetés során megfogalmazódott, hogy három kiemelt helyszín szükséges a mesét bemutató játszótér kialakításához. Ehhez szervesen kapcsolódik a Tündéri Kert alapötlete, a gyümölcsfás liget létrehozása. Átbeszélték a játszótéri elemeket (mérleghinta, mászóka, rugós hinták, egyensúlyozós játékok, stb), melyeket a játszótér tervező, Kő Boldizsár fog mesébe illeszteni. Felmerült, hogy az óvodai játszókert és az új kert között húzódó kerítést is be lehetne vonni a játékelemek közé, így lazítva a lehatárolást. Igényként jelentkezett egy ivókút elhelyezése a játszótér és a tűzrakó/kemence kiszolgálása végett; valamint ötlet érkezett a kertben található szobrok esetleges áthelyezésére, akár az ivókúttal való kombinálás keretében. A résztvevők zsetonokkal “licitáltak” a korábban összegyűjtött funkciókra, így alakult ki, hogy milyen funkciókat tartanak fontosabbnak, ill. kevésbé fontosnak.

Az összejövetel során körvonalazódott a kert végleges kialakítása és hangulata. A tervezők két hétre visszavonulnak az ötleteket és igényeket egyeztetni, kidolgozni, így az utolsó alkalom a véglegesítés jegyében telhet.

Következő alkalom: 2015. november 25. 17:00, Kastély Óvoda tornaterme