Teltházzal indult a kaszásdűlői TÉR_KÖZ projekt keretében megvalósuló helytörténeti séta-sorozat első alkalma.
Az ingyenes séta során az érdeklődők az Óbudai Múzeum egyik munkatársával közösen bebarangolták Kaszásdűlő érdekes helyeit. A séta a Bogdáni úti buszvégállomástól indult, majd az úton több megállója alkalmával a résztvevők megtudhatták például, milyen utat járt be egykoron Óbudán a selyemgyártást, hogyan kapcsolódik a 1811-es Duna-áradás Lukas Cranach német festő 16. századi festményéhez, és milyen építészeti sajátosságai vannak a kaszásdűlői lakótelepnek. A séta utolsó megállója a Kazal utcában van, ahol az utca sorházairól, az Alba-házak történetéről hallhattak az érdeklődők.
A program novemberig havonta két alkalommal kerül megrendezésre. A séta maximum 2 órás, a távolság mindenki számára könnyen teljesíthető! Az esemény INGYENES, de regisztrációhoz kötött. A soron következő eseményekről tájékozódjon a Facebook oldalunkon!
A helytörténeti séta is egyike azoknak a programoknak, melyek a TÉR_KÖZ projekt kivitelezésének ideje alatt megrendezésre kerülnek. Nemsokára egy helytörténeti tablókiállítás is megtekinthető lesz az építkezésnél, ami szintén Kaszásdűlő történetébe nyújt némi belátást. A tanévkezdéskor pedig a gyerekekre is program vár, egy rajzpályázat kerül meghirdetésre, a legaktívabb résztvevők értékes nyereményekben részesülnek, valamint a nyertes rajz alapján egy maradandó alkotás születhet a Pethe Ferenc téren.

A helytörténeti séta még az alábbi időpontokban kerül megrendezésre:
- 2022. július 28. csütörtök 18 óra
- 2022. augusztus 10. szerda 18 óra
- 2022. augusztus 25. szerda 18 óra
- 2022. szeptember 14. szerda 18 óra
- 2022. szeptember 24. szombat 10 óra
- 2022. október 15. szombat 10 óra
- 2022. október 29. szombat 10 óra
- 2022. november 5. szombat 10 óra
- 2022. november 19. szombat 10 óra
