Már a növényesítési munkák is elkezdődtek a szolgáltatóház felőli illetve az Ágoston utca és szolgáltatóház közötti területen.
A Holdudvar park fejlesztésénél jó ütemben haladnak a munkák és október elején várhatóan már átadásra kerülnek a park egyes részei. A szolgáltatóház és az Ágoston utca közé eső szakaszon burkolatbontás és új sétányok kialakítása zajlott le, valamint egyes lépcsők felújítására, új lépcső építésére és akadálymentes feljárók építésére került sor. A sétányok között termőfölddel burkolták a területet, az új növényzet telepítése pedig a napokban zajlik.

Várhatóan ez a terület két-három héten belül már használható lesz, tehát a gyalogos közlekedés is jóval kényelmesebb lesz. A park ellenkező oldalon, az általános iskola, orvosi rendelő és gyámügyi osztály felőli területen szintén számítani lehet a területen folyó munkák befejezésére a tervek szerint október első felében.
Továbbra is lezárva maradnak az alábbi területek:
- a központi terület, a leendő vízjáték és környéke
- a játszótér melletti, deponálási terület
- az óvoda előtti sportkert
Várhatóan októberben a Bécsi út és a jelenlegi játszótér közötti sétányfelújítás is lezajlik és ez a terület ismét használható lesz. Az őszi hónapokban megkezdődik a Bécsi úti társasházak előtti sétányok és a társasházak bejáratához vezető utak felújítása.