Kiválasztottuk a funkciókat
Október 26-án ismét asztalhoz ültünk a helyi lakossággal és a tervezőkkel együtt, hogy tovább szőjjük a sétány megújításával kapcsolatos terveket. Először bemutatkoztak azok, akik most jöttek először, majd egy rövid összefoglaló következett a tervezési alkalmakon elhangzott javaslatokról, valamint a kérdőívek eredményeiről. Jól láthatóvá vált, hogy a tervezési területet különböző funkciók szerint is fel lehet osztani: városi tér, piknikezésre is alkalmas pihenő rész, a gyerekek és a fiatalok számára játékos rész.
A tervezők az előző alkalmak benyomásai alapján készítettek egy vázlatot, de mielőtt erre rátértünk volna, különböző előképeket tekinthettünk meg változatos anyagokból készült járófelületekről, berendezési tárgyakról és vízjátékokról, szökőkutakról. Az alkalomra látogatók egyöntetűen egyetértett abban, hogy ne legyen túl szabályos az új burkolat, ezért legjobban a játékos megoldások nyerték el a tetszésüket. A padok esetében fontos szempont a kényelem, a résztvevők a háttámlával és karfával rendelkező padokat részesítették előnyben. A különböző típusú vízjátékok is elnyerték a többség tetszését, ezeken felül többféle világítás megoldással, valamint információs eszközökkel ismerkedhettünk meg.
A tervezők bemutatták az elkészített vázlatot, mely alapján a résztvevők közösen határozhatták meg a különböző funkciók helyét a sétányon. A terven elhelyezésre került két csendesebb szökőkút, a Családok Átmeneti Otthona és a bölcsőde közé egy fiatalok számára alkalmas rész kialakítása, az óvoda környékére pedig a kisebb gyerekek számára játékos eszközök kaptak helyet. Szó esett még nyilvános WC elhelyezéséről, a házak előtti zöldterületek megóvásáról, és a sétány növényállományának rehabilitációjáról. Az elhangzottak alapján a tervezők elkészítik a koncepciótervet, melyet a november folyamán be fognak mutatni a tervezési alkalmak résztvevőinek is.
November 7-én 13:00-kor egy helyszíni bejárás alkalmával még lesz lehetőség a részletek finomítására. A bejárás a hősi emlékműnél veszi kezdetét.