A PROJEKT ISMERTETÉSE
A Szépvölgyi úti HÉV megálló és a Lajos utca közötti apró park sokak számára jelenti Óbuda kapuját. A terület nem a kerület legszebb arcát mutatta – rendezetlen parkolási helyzet, gyomnövények, szétszabdalt térszerkezet jellemezte.
2014-ben döntött az önkormányzat vezetése a terület megújítása mellett, és megkezdődött a tervezés, melybe – a következő évben – a környékbeli lakosokat, üzlettulajdonosokat is bevontuk. 2016-ra zárult le a kiviteli tervezés és az engedélyezések hosszú folyamata.
2017 áprilisában a környékbeliek újabb találkozón beszélhették át a végleges terveket. Mivel nem minden ittlakónak nyerte el teljes mértékben a tetszését a terv, az önkormányzat úgy döntött, szavazásra bocsájtja a fejlesztés kérdését. Erre 2017 augusztusában került sor. A szavazáson résztvevők 80%-a végül a park felújítása mellett foglalt állást, így az önkormányzat vezetése a megvalósítás mellett döntött.
A kivitelezésre a forrást a 2017. decemberében az Önkormányzat számára biztosított 470 millió forintos kormányzati támogatás adott lehetőséget. E támogatásból kezdődött meg a Szépvölgyi úti park fejlesztése és a Lékai Bíboros tér rendezése, mely fejlesztések mostanra valósultak meg.
A Szépvölgyi park tavaly októberben kezdődött felújítási munkálatai az iskolakezdéssel nagyrészt befejeződtek. A területen egy új, Óbuda és a Duna kapcsolatát idéző vízarchitektúra kerület kialakításra.
A kivitelezési munkálatok során felújított, a park alatt húzódó pince-bérlemény födémjére, egy ideiglenes faburkolat került, mely addig marad, míg a pince bérlőjének új pavilonja a parkban helyet nem kap. A később idetelepülő szolgáltató pedig tovább tudja majd fokozni a park szolgáltatásait.
A megújult park átláthatóbb, zöldebb lett. Nagyszámú gyalogos áthaladót jobban kiszolgáló elrendezésével, teljes egészében térkövezett gyalogos felületeivel, szolgálja majd az itt élőket, illetve az itt áthaladókat.
A zöldfelületek jobb fenntartásáért automata öntözőrendszer lett telepítve.
A területen, a lakók kérésének megfelelő közlekedési rend és rendezett nagyszámú parkolóhely került kialakításra.
A park középső részén, a vízjáték mellett, néhány ülőbútor kapott helyet. A parkban egységes arculatú, új szemetesek, kerékpártámaszok és forgalomirányító pollerek kerületek elhelyezésre.
PROJEKT ÁLLAPOTA: Megvalósult fejlesztés
FORRÁS: KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS
TERVEZETT ÖSSZKÖLTSÉG: 240 000 000 Ft
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE: 240 000 000 Ft
Cím: 1036 Budapest, Szépvölgyi út 2.
PROJEKTHÍREK
-
Szeptember 1-ével a Szépvölgyi úti park rekonstrukciós munkálatainak nagyrésze befejeződik. A park területe megnyílik az autós és gyalogos forgalom előtt. A Szépvölgyi park tavaly októberben kezdődött felújítási munkálatai az iskolakezdéssel …
-
Sokszori határidő módosítás után a körvönalazódik a beruházás kivitelezési munkálatainak menetrendje a Szépvölgyi úti parkban. Az Önkormányzat, és a pincét bérlő cég kivitelezőinek jelenlegi organizációs tervei szerint, a pincefödém megerősítése …
-
Október közepén több éves tervezői, egyeztetési és engedélyezési folyamat befejeztével, kormányzati támogatással, megindult a Szépvölgyi úti park fejlesztése. A bontási munkálatok során feltárásra került az egykor a park helyét elfoglaló …
-
2018. október 15-én reggel 7 órától a munkaterület lekerítésével megkezdődik a Lajos utca Árpád fejedelem útja közötti Szépvölgyi úti park kivitelezési munkája. A lezárás első ütemében a szerviz út Lajos utca …
-
Az önkormányzat Hadrianus Programjának két beruházása nyert zöld utat, hogy a közel félmilliárdos kormányzati támogatásból megvalósuljon. A Kormány decemberi döntésével 470 millió forint támogatást ítélt oda Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, melyet a hivatal …
-
A korábbi tervekkel ellentétben idén már nem újul meg a Szépvölgyi úti HÉV megálló és a Kolosy tér között található kis park.Az elhúzódó engedélyeztetés miatt a tél beállta előtt már …