Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idén februárban ötletpályázatot hirdetett: a pályázók nyolc békásmegyeri panelház homlokzatát álmodhatták újra. A Sarkadi Imre utca és a Jós utca között található lakóépületek így – legalábbis papíron – művészi …
A kerületek közül a legtöbbet, összesen 539 millió forintot nyert Óbuda a fővárosi TÉR_KÖZ pályázaton. Önkormányzatunk 2016 novemberében elindult a Budapest Főváros Önkormányzata TÉR_KÖZ 2016 kiírásán. Az április elején megszületett …
Tervbemutató és organizációs tervezés április 6-án Idén április 27-re az önkormányzat újabb találkozót szervezett, melynek célja az elkészült tervek bemutatása és az organizációval kapcsolatos felvetések átbeszélése volt. A lépcsőházakban kihelyezett …
Ilonka utcai játszótér Közösségi kezdeményezésre a tavalyi évben játszótértervezésbe fogott az önkormányzat az Óbudai Hegyvidéken. Ahogy arről többször is beszámoltunk, az Ilonka utcai tervek véglegesítéséig kilenc találkozón keresztül vezetett az …
Multifunkciós közösségi tér Békásmegyeren Tavaly nyáron készült el az új közösségi park a Heltai tér mellett. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a megújult térrel kapcsolatban, melyeket nagy örömmel fogadott az önkormányzat. …
A Szépvölgyi úti HÉV megálló és a Lajos utca közötti apró park sokak számára jelenti Óbuda kapuját. A terület jelenleg nem a kerület legszebb arcát mutatja – rendezetlen parkolási helyzet, …
Itt nézheti meg az elkészült terveket A megnövekedett forgalmi terhelés eredményeként a kerület több pontján gondot okoz a parkolás, a nagy gépjárműforgalom okozta torlódások, és az egyes területeken tapasztalható gyorshajtás. …
A kerület panelépületei közül sok esett át homlokzatfelújításon. Ezek az egykor szürke, egyhangú épületek mára különféle színekben, mintákban pompáznak. Sajnos azonban – mivel ezek a felújítások társasházanként történtek – az …
Ezt mondták Önök 2016 őszén több mint ezer ember töltötte ki a Flórián tér zöldterületeiről szóló kérdőívünket. Az “egyéb” kategóriába írt javaslatok alapján december-januárban újabb kérdéseket is feltettünk, melyeket itt lehet megválaszolni. …
A Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt TÉR_KÖZ 2016 pályázaton önkormányzatunk négy pályázatot nyújtott be november 30-án. A projektek – a Holdudvar park, a Lékai bíboros tér, a Derű utcai park, illetve …
A diákokkal közösen terveztünk Szeptemberi háromnapos kérdőívezésünket követően novemberben az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjain volt a sor, hogy segítsenek az Arató Emil tér újratervezésében. A három …
Elkészültek a koncepciótervek November 22-én, kedden a Békásmegyeri Közösségi Házban tervbemutatóra gyűltek össze a Jendrassik park és a Víziorgona sétány közösségi tervezése iránt érdeklődők. Az első négy-négy tervezési alkalom résztvevőin …