Az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében az elmúlt évben tudásmegosztó előadássorozatot indítottunk, hogy a megvalósításban érdekelt lakosság, de tágabb értelemben véve a kertművelés aktualitásai iránt érdeklődők naprakész ismereteket …
Közlekedjünk akár gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy gépjárművel, egy övezet forgalomcsillapítási beavatkozásai – közvetve vagy közvetlenül – mindannyiunk életére hatással lesznek, hiszen az ilyen beavatkozások célja a közúti járműforgalom korlátozása, mind …
A rókahegyi forgalomcsillapítási terveket nyilvános fórum keretében mutattuk be, ahol lehetőséget biztosítottunk vélemények megfogalmazására is. December 13-i eseményünkre a Csillaghegyi Közösségi Házba vártuk el mindazokat, akik az érintett területen élnek …
Egy fejezet lezárult a Városfejlesztő mindennapjaiban, sok kerületi családnak és egészségügyi dolgozónak pedig egy új fejezet most indul el. Hosszú előkészítést követően 2022 májusától kezdődően egy év alatt a Víziorgona …
Ismerje meg a tervezők elképzeléseit és mondja el véleményét lakossági eseményünkön, ahol a Dózsa György utca – Ürömi út – Rókahegyi út – Gyöngyvirág utca – Tamás utca – Kőbánya …
2023. november 30-án ünnepeljük meg együtt az új GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT nyitását! A Víziorgona utca 8. sz. alatti, korábbi bölcsőde 2023-ban egészségügyi intézményként született újjá. Jelenleg már itt rendelnek a Csobánka térről …
Az INTERREG Közép Európa – Csúcshegyi Városi Farm projekt keretei között a városi gazdálkodás lehetőségeit vizsgáljuk a 3. kerület olyan városrészében, amely közvetlenül kapcsolódik az intenzív lakóterületekhez, mégis környezeti adottságai, …
A csúcshegyi közösségi gazdálkodást ösztönző projekt (az Interreg Városi Farm) iránt érdeklődők ismereteire, tapasztalataira és elvárásaira építve az elmúlt hónapokban felmértük a csúcshegyi termelés speciális adottságait és a leendő városi …
Az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében negyedik alkalommal tarthattunk nyilvános tudásmegosztó rendezvényt november 7-én. A program fókuszában a városi gazdálkodás ösztönzése és egy fenntartható gazdasági modellen és közösségi …
Ahogy arról korábban hírt adtunk, szeptember végén elindult a rendelés a Víziorgona utca 8. szám alatti új egészségügyi intézményben. Az újonnan beköltöző orvosok és egészségügyi szakemberek sok szeretettel várják a …
Immár harmadik alkalommal tartottunk szemléletformáló, tudásmegosztó rendezvényt az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében. Székely Gyöngyvér „Biogazdálkodás: első lépések” című előadásának a Szentlélek téri Esernyős Kávézó adott ismét méltó …
Október 16-ától szegélycsere várható a Juhász Gyula utcában. A kivitelezés során a kelet-békásmegyeri parkolófejlesztés I. ütemében megvalósult, az utca déli oldalán található parkolóhelyek mentén fogják kicserélni a szegélyköveket. A csere …