A III. kerületi Önkormányzat 2017 novemberében hirdetett meg pályázatot a Kolosy téri bevásárlóközpont (piac) üzemeltetésére. 2018. január 22-ig, a határidő végéig öt pályázat érkezett be, a kiírásnak megfelelően alapvetően a …
2018. április 19-én dönt a III. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a Kolosy téri piac üzemeltetéséről. A döntést az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. által lebonyolított pályázat alapján hozzák meg, az elbírálás folyamata két …
A Heltai Jenő tértől a HÉV megállót és a Csobánka teret a lépcső melletti akadálymentes rámpán keresztül lehet majd elérni Április 19-e és 21-e között az építési munkálatok egy része …
2018. május 26-án ünnepeljük meg a Holdudvar park fejlesztésének indulását. A 2015-ös közösségi tervezésen megálmodott tervek végre megvalósulhatnak! 2018. májustól indul a Holdudvar park fejlesztése, a fővárosi TÉR_KÖZ pályázat támogatásával. …
2018. április 27-én, pénteken délután 13 és 19 óra között találkozzunk a Derű utcában, a BOLDOG SÁNDOR ISTVÁN parkban és ünnepeljük meg együtt a park megújulását! A PARKÁTADÓ PIKNIK keretében …
Már csak kisebb munkák vannak hátra a területen, ezért április 6-tól használhatják a helyiek az új parkot. A Derű utcai park kivitelezése csaknem teljesen lezárult, a park területén már csak …
Várhatóan áprilisban befejeződnek a Boldog Sándor István park kivitelezési munkálatai és a helyiek birtokba vehetik a megújult területet. A munkálatok utolsó fázisában a sportpálya, futópálya és az új játszótér gumiburkolatainak …
A Zichy Kastély jelenleg nem hasznosított, északi épületszárnyába költözik be 2018 őszén, az alkotói csoport irodája és Technika műhelye. A Hello Wood egy független, nemzetközi alkotói csoport, mely fa felhasználásával …
Az eseményen velünk tartott az Újirány Csoport is, akik a tervvel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. Prezentáltuk a Holdudvar park fejlesztésének előzményeit, beszéltünk a közösségi tervezésről és arról, hogy mi történt 2015 …
Ideiglenesen részleges lezárásra kerül a Heltai Jenő tértől északra található Madzsar József utca szervizút A Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér építési munkálatai miatt várhatóan március közepétől ideiglenesen, előreláthatólag négy hónapig lezárásra kerül a Heltai …
A park felújítási munkálatai májusban indulnak. 2018. március 8-án organizációs tervezést tartunk a Holdudvar park fejlesztése kapcsán. Mit jelent ez pontosan? a terület aktív használói, vagyis a környéken élők felé …