A tervezett ütemben halad a Váradi utcai Meseerdő Óvoda kapacitásbővítést célzó felújítása. Az épület szigetelése befejeződött, lassan az összes új ablak is a helyére kerül. A külső falak színe törtfehér …
Tekintse meg az elkészült terveket Elkészültek a tervek a Cella Trichora átalakításával kapcsolatban. Mivel a területen és a jelenlegi utcaszint alatt található romok szigorú védelem alatt állnak, a koncepcióterv elkészítésére …
Januárban vette kezdetét a Váradi utcai Meseerdő Óvoda 2004-óta üresen álló épületének felújítási munkálatai, melyek augusztus végére sikeresen befejezőtek. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az önkormányzat támogatásának köszönhetően egy korszerűbb, biztonságos …
Multifunkciós közösségi tér Békásmegyeren Ahogy arról múlt héten hírt adtunk, március 1-vel elindultak a Heltai tértől északra fekvő területen zajló kivitelezési munkálatok. A kivitelező a legutóbbi tájékoztatásunk óta módosított a …
Megújul a piac melletti terület Ahogy arról már többször olvashattak lapunk hasábjain is, a kerület 2013-ban sikerrel pályázott a főváros Tér_köz elnevezésű pályázati kiírására, és 385 millió forint támogatást nyert …
Az utolsó cserép is a helyére került a Meseerdő Óvoda megújuló épületén és elkészült a tetőszigetelés is. Most, hogy már nem ázik az épület, a szakipari munkák is megkezdődhettek. A …
Decemberben elkezdődtek a Meseerdő Óvoda 2004 óta üresen álló Váradi utcai telephelyének kapacitásbővítő felújítási munkálatai. Az épület felújítására 63,3 millió forintot nyert a III. kerületi önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán. …
Az idei közösségi tervezés krónikája Az előző évek tapasztalatai alapján az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy 2015-ben új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. A Városfejlesztő azt a …
Az idei közösségi tervezés krónikája Az előző évek tapasztalatai alapján az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy 2015-ben új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. A Városfejlesztő azt a …
Az idei közösségi tervezés krónikája Az előző évek tapasztalatai alapján az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy 2015-ben új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. A Városfejlesztő azt a …
Az idei közösségi tervezés krónikája Az előző évek tapasztalatai alapján az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy 2015-ben új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. A Városfejlesztő azt a …
Az idei közösségi tervezés krónikája Az előző évek tapasztalatai alapján az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy 2015-ben új szintre emeli a kerületiek bevonását a helyi ügyekbe. A Városfejlesztő azt a …
December 16-án volt az idei utolsó tervezés A harmadik találkozó célja már a részletek megtárgyalása volt, hiszen az előző két alkalom során már sikerült dönteni a tervezés alapját érintő kérdésekről. …
2015-ben több alkalmas közösségi tervezés zajlott a Holdudvar parkban, melyet az alábbi videókból tudnak megismerni:
Fontos kérdésekben döntöttünk december 9-én Mivel az előző héten már megismerkedtünk a területet érintő problémákkal, illetve a környékbeliek számára egyenként fontos tervezési elemekkel, ideje volt elkezdeni a konkrétumok felé fordulni, …
December 2-án megkezdtük a tervezést Szerda este sokan gyűltek össze a tervezési területtel határos Első Óbudai Általános Iskolában. Először a szervezők – a Zsuffa és Kalmár Építészstúdió, az Újirány Tervezőiroda és …
November 25-én zártuk le a közös tervezést A találkozó elején megnéztük az óvodába járó gyerekek előadásáról készült videót. A játszókert témáját adó Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című Benedek Elek …
A tervezők saját felmérésüket és koncepciójukat összegző helyszínrajz-vázlattal érkeztek a negyedik találkozóra, ami jó alapot biztosított a konstruktív beszélgetéshez. A terület lehatárolása és a gyalogos sétányok vonalvezetése finomodott a tervlapon, ugyanis a …
Lezajlott a Pacsirta udvar közösségi tervezésének utolsó alkalma az Óbudai Társaskörben. A tervezők egy az eddigi alkalmak eredményeit tartalmazó részletesebb tervvel érkeztek, a cél ezúttal ennek finomhangolása volt. A szisztematikus átbeszélés …
November 4-én a Kastély Óvodában lezajlott a Benedek Elek Tündéri Kert harmadik közösségi tervezési alkalma. Az összejövetelt az Óbudai Városfejlesztő Kft. munkatársai kezdték a terület és a tervezés általános bemutatásával. …
Folytattuk a közös gondolkodást a Benedek Elek Tündéri Kertről, és ezúttal a tervezés sarokpontjainak számító terület-kijelölési, használati és akadálymentesítési kérdéseket tárgyaltuk meg. Meghúztuk az óvoda és a Tündéri Kert közötti …
Az óraátállítás utáni első hétfőn már csak sötétben tudtunk összegyűlni, hogy az elmúlt hetekben készített terveket a helyszínt járva beszéljük át újra. Végigsétáltunk a különböző “zónákon”, végiggondoltuk a terv gyengéit, …
A vártnál kisebb érdeklődés mellett, de jó hangulatban kezdődött meg a Bécsi úti Kastély Óvoda kertjének újratervezése. A megjelent szülőkkel és gyerekekkel először bejártuk a jelenleg igen benőtt kertrészt, és …
A harmadik, negyedik alkalom után végül október 21-én véglegesítettük a közösségi tervezés elképzeléseit Ötödször találkoztunk a Harrer Pál Általános Iskolában, hogy a Harrer sétány jövőjét tervezgessük. A találkozó elején a tervezők hazai …
Az esős idő miatt kis késéssel ugyan, de megérkeztek a már jól ismert helyi lakosok, és több új arcot is köszönthettünk a hétfői tervezésen. A harmadik találkozó célja az volt, hogy immár a …
A tervezők bemutatták az elkészült terveket. Október 8-án délután a Boldog Özséb Plébánián gyűltek össze azok, akik már eddig is részt vettek a Lékai térre álmodott ’48-as emlékpark tervezésében. A …
Október 12., Óbudai Társaskör Másodszor gyűlt össze a “Pacsirta udvar” tervezőcsapata, hogy folytassuk a közös tervezést. A tervezők által javasolt menetrend szerint először izgalmas külföldi példákat néztünk a tér- és anyaghasználatra. …
Lezárult a Boldog István Sándor park közösségi tervezése Háromszor gyűltek össze a környék lakói, hogy megvitassák, milyen módon kellene megújítani a területet. A találkozók eredményeként kiderült, hogy a többség nem …
Így újulhat meg a Szépvölgyi úti park. Az áprilisi közösségi tervezési alkalom, és az azt megelőző illetve az követő számtalan szakmai egyeztetés végén elkészültek a Szépvölgyi úti park fejlesztésének tervei. …
Október 5-én újabb helyszínen indult közösségi tervezés Az Újirány Tervezőiroda tájépítészei (Kovács Árpád, Szohr Gábor és Orosz Orsolya) és társaságunk, a Városfejlesztő munkatársai izgatottan várták hétfőn délután fél hatkor az Óbudai …
Idén is folytatódik a kerületi oktatási és nevelési célú intézmények energetikai korszerűsítése. Ezúttal a Mókus utcai bölcsőde, a Kanóc utcai óvoda és a Keve utcai iskola energiafelhasználása válik környezetbarátabbá. A …
Hétfőn este szokatlan hangok szűrődtek ki az Óbudai Társaskör kamaratermének komolyzenéhez szokott falai közül. Egy lelkes kis csapat a leendő Krúdy sétány terveinek kidolgozásán fáradozott késő estig. A találkozón fontos információkat …
Szeptember utolsó napján, a késő délutáni órákban újra összeült a Harrer Pál utca gyalogos részének fejlesztésén dolgozó tervezőcsapat. Az alkalom fő célkitűzése az volt, hogy az egybegyűltek egy közös ötletelés …
Szeptember 28-án sok kérdésben döntésre jutottunk Az eddigi két találkozó eredményei alapján már elkezdett kirajzolódni, hogy a Boldog Sándor István park használói milyen irányokat tartanak lehetségesnek az újratervezés során. Az …
Szeptember 23-án elkezdtük a közös munkát Bár a háromnapos kitelepülés során már sok emberrel találkoztunk, akiknek volt véleményük a sétányról, és olyanokkal is, akik lelkesedtek a közösségi tervezés ötletéért, a közös …
Három napig kint voltunk Szeptember 15-17-ig tartott az a kitelepülés, melynek során a Városfejlesztő munkatársai és az Új Irány tervezőiroda tájépítészei a helyszínen gyűjtöttek információt arról, hogy ki miért szereti, vagy …
A Békásmegyer keleti részén átadott közösségi helyiségben mától szabadidős elfoglaltság és szociális étkezési lehetőség várja az idős embereket Folyamatosan növekvő igény hívta életre a Heltai Jenő tér melletti, új, nappali ellátást …
Ez történt szeptember 10-én Az előző heti alkalom folytatásaként megnéztük, hogy múltkor készített három tervverzió mely pontokon egyezik meg, illetve mely pontokon tér el egymástól. A tervezők egymásra vetítették a …
Ez történt 2015. szeptember 10-én a Kerék utcai Általános Iskolában Körülbelül 30 ember gyűlt össze csütörtök délután a Kerék utcai Általános Iskola aulájában, hogy közösen gondolkodjon a Derű utcai Boldog Sándor …
2015. szeptember 3. A Boldog Özséb Plébánia adott otthont a második tervezési alkalomnak, melynek résztvevői három kisebb csoportban dolgozták ki a ’48-as emlékparkkal kapcsolatos elképzeléseiket. A csoportok az előző héten …
Közösen terveztünk augusztus 31-én A nyár utolsó délutánjának napfényében fürödve tartottuk a “Krúdy sétány” fantázianevet kapott projekt első tervezési alkalmát augusztus 31-én, hétfőn. Az érdeklődők három, egymástól rövid sétányi távolságra helyezett …
Augusztus 26-ával elkezdődött a megújuló pihenő- és emlékpark közösségi tervezése A parkban tartott találkozón a résztvevők – akik javarészt a környékbeli házak lakóiból, illetve a Boldog Özséb Plébánia híveiből álltak …
Ez történt augusztus 27-én Sokan látogattak ki csütörtök délután tervezési területre, hogy aztán három asztalnál, három térkép mellett vitassák meg és írják fel, ki mit szeret, ki mit nem szeret …
Július elején megtörtént Madzsar József utcai Szolgáltatóházban az Idősek Klubja műszaki átadása, így a „Multifunkciós közösségi tér Békásmegyeren” című projekt egyik fele már megvalósult. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata mintegy 385 millió forintot …
Folytatódik a közösségi tervezés. Május 6-án már másodszorra gyűltek össze a helyiek a Táncsics Mihály utca – Ország út találkozásához tervezett parkkal kapcsolatban. Elsőként az hangzott el, hogy a kerületvezetés …
Folytatódik a közösségi tervezés. Május 6-án már másodszorra gyűltek össze a helyiek a Táncsics Mihály utca – Ország út találkozásához tervezett parkkal kapcsolatban. Elsőként az hangzott el, hogy a kerületvezetés …
Fontos információk az Óbudai Promenádról és a békásmegyeri multifunkciós közösségi térről. Óbudai Promenád A korábbi tájékoztatásnak megfelelően idén nyáron kerül sor az Óbudai Promenád forgalommal érintett területeinek garanciális javítására. A …
Április 22-én a Kolosy téri Civil Házban a Szépvölgyi út – Árpád fejedelem útja – Lajos utca négyszögében található park sorsáról egyeztettek a tervezők és a környékbeliek. A már korábban …
Táncsics Mihály utcai park kialakítása – Békásmegyeri Közösségi Ház, 2015. május 6. Az egyeztetés második körére szóló meghívót ide kattintva olvashatja.
Táncsics Mihály utcai park kialakítása – Békásmegyeri Közösségi Ház, 2015. május 6. Az egyeztetés második körére szóló meghívót ide kattintva olvashatja.