2019. április 10-én este közel 30 helyi lakó részvételével tartottunk közösségi tervezést a Holdudvar parkban, melynek témája a felújított park használatának szabályozása és a házirend megalkotása volt. A közösségi tervezés …
A 2019. április 2-án történt mintavétel szerint a Duna vízminősége kiváló, a Római-part négy pontján vett vízminták alapján. A Vizsgálólaboratórium által kiadott jegyzőkönyv szerint az alábbi pontokon a folyó vízminősége …
Az ASP rendszer lényege a közigazgatás minőségi színvonalának emelése, az adminisztratív terhek komplex csökkentése, azátláthatóság növelése, a hatóságok és más érintett szervek intézményi kapacitásának javítása, a hatékony közigazgatáshoztörténő hozzájárulás. Az …
A Lékai bíboros téren kialakításra kerülő pihenő- és emlékpark ad helyet majd Czetz János 1848-as honvédtábornok szobrának is, amelynek megalkotására az önkormányzat nemzetközi szoborpályázatot hirdetett. Czetz János a fegyverletétel után …
2019. április 2-án, kedden részleges lezárásokra és aszfaltozási munkákra lehet számítani a park területén. Aszfaltozásra kerül a leendő játszótér és sportkert közötti sétányrész, valamint az iskola és sportkert közötti részben …
A III. kerületi Önkormányzat célja, hogy felmérje, megvalósítható-e egy szabadstrand a Római-part területén. A víz megfelelő minősége alapvető feltétele egy strand létrehozásának és üzemeltetésének, hiszen egy kijelölt fürdőhely csak megfelelő …
2019 tavaszán két új közösségi tervezési alkalmat tartunk a Holdudvar parkban, melynek célja a parkhasználati szabályok, kérések összeállítása lesz. Reményeink szerint sokan velünk tartanak április 10-én és 24-én és együtt …
709 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, az Európai Unió finanszírozásával elindult Békásmegyer nyugati oldalának komplex városrehabilitációs programja. A beruházás elsősorban a terület szociálisan veszélyeztetett lakóinak életminőség-javítására biztosít lehetőséget. Óbuda-Békásmegyer …
A Dunában való fürdőzésnek vannak hagyományai, hiszen az úgynevezett uszálystrandok vagy Duna-uszodák az 1700-as évek végétől egészen a II. világháborúig működtek és nagyon népszerűek voltak Budapest-szerte. A bécsi mintára kialakított …
A Lékai bíboros tér új, kényelmes és a mai kor elvárásainak megfelelő utcabútorokkal gazdagodik. Az átadás után különféle ülőalkalmatosságok várják a pihenni vágyókat, az asztalokkal ellátott székpároknál sakkozni is lehet …
olytatódnak a munkák a park területén, az újabb ütem a játszótér lezárásához és bontásához kötődik. Az organizációs tervnek megfelelően a játszótér e heti bontása után a park középső területei lassan …
A 2018-as ISKOLAUDVAR FEJLESZTÉSI PROGRAM keretében az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvarának közösségi tervezése zajlott le. A koncepciótervet (mely egyaránt tükrözte az iskola diákjainak, tanárainak, a diákok …
Jövő héten, hétfőn és kedden (január 21-22.) az építkezés miatt ismét le kell zárni a Madzsar József utcát és a Füst Milán utcát összekötő szervizutat. A lezárásra egyrészt a személyautók …
Az ISKOLAUDVAR 2018 program keretében 2018-ban zajlott az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvarának közösségi tervezése. A tanulók, tanárok és szülők bevonását követően a Szent István Egyetem tájépítész-településtervező …
Január utolsó hetében újra elkezdődtek a Holdudvar park fejlesztési munkálatai. A kivitelezőtől kapott információk szerint 2019. február 5-től lezárásra kerül a Holdudvar park kis játszótere, hiszen itt is elkezdődnek majd a bontási …
2018-ban a Fővárosi Önkormányzat ismét kiírta a Tér_Köz városrehabilitációs pályázatát. A korábbi évek Tér_Köz pályázataiból valósulhatott meg a Traianus tér, a Boldog Sándor István park és a Holdudvar park (jelenleg …
Még mindig tart az ideiglenes leállás a Holdudvar park fejlesztésénél. A karácsonyi szünet után a munkák még nem kezdődtek meg, hiszen az időjárás és a fagypont körüli hőmérséklet révén elég …
709 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, az Európai Unió finanszírozásával elindult Békásmegyer nyugati oldalának komplex városrehabilitációs programja. A beruházás elsősorban a terület szociálisan veszélyeztetett lakóinak életminőség-javítására biztosít komplex lehetőséget. …
Hétszázmillió forintból komplex szociális városrehabilitáció kezdődik Békásmegyeren 2018. 12 21., 09:33 709 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, az Európai Unió finanszírozásával elindult Békásmegyer nyugati oldalának komplex városrehabilitációs programja. A …
Október közepén több éves tervezői, egyeztetési és engedélyezési folyamat befejeztével, kormányzati támogatással, megindult a Szépvölgyi úti park fejlesztése. A bontási munkálatok során feltárásra került az egykor a park helyét elfoglaló …
Lezajlott a Holdudvar park fejlesztésének első fél éve, és várhatóan december 20-tól néhány hétre felfüggesztik a munkát a parkban. 2018 júniusától megvalósultak a fejlesztési munkák a park “külső” területein: az …
Békásmegyer közelében, a csillaghegyi Lékai bíboros téren zajlik az a parkfelújítás, amely egy 1848-as emlékpark létrehozását tűzte ki célul. A beruházás előkészítése már 2015-ben, közösségi tervezés keretén belül elkezdődött. A …
Egyre szebb lesz a sportkert területe is, ahol nemrég tudtak csak – jó néhány hetes kihagyás után – folytatódni a munkák. A Dorottya kocsija nevű köztéri szobor áthelyezése komoly adminisztratív …
Mivel az időjárás némileg módosította az ütemtervet, korábban, azaz november 23-án kerül lezárásra egy kis, központi sétányrész a játszótér és az óvoda/sportkert közötti szakaszon. Ez a lezárás valószínűleg nem tart …
Már felütötték fejüket a sakkasztalok az éppen felújítás alatt lévő Holdudvar központi terén! Ez a teraszos, különleges kialakítású terület a park egyik legösszetettebb része (vízjátékkal, plázzsal, pihenő- és közösségi funkciókkal) …
A 2017-ben lezajlott közösségi tervezés során megálmodott és a Garten Studio tervezői által összeállított koncepcicótervet a III. kerületi Önkormányzat eljuttatta Budapest Főváros Önkormányzata részére. A közösségi tervezés ezzel véget ért, …
2018. októberében már több terület is használhatóvá vált, vagyis megnyílt a gyalogos közlekedés előtt. Elkészült és átadásra került a szolgáltatóház előtti terület, az általános iskola előtti sétány és a Gera …
A szeptember 24-i héten várhatóan átadásra kerül a park egy már felújított területe, ezzel párhuzamosan pedig újabb terület kerül majd lezárásra. Szeptember 24-én, ÚJABB LEZÁRÁSKÉNT a kivitelező körülhatárolja a gyógyszertár és …
2018. október 15-én reggel 7 órától a munkaterület lekerítésével megkezdődik a Lajos utca Árpád fejedelem útja közötti Szépvölgyi úti park kivitelezési munkája. A lezárás első ütemében a szerviz út Lajos utca …
A 2018 nyarán kezdődő kivitelezés jelentős részben a nyáriszünet időszakában zajlott. Ennek köszönhetően az évkezdés első heteiben birtokba vehették az épületet használói. A szinte teljeskörű felújítás során megtörtént a csoportszobák, …
Augusztus 24-tól szeptember 30-ig tölthették ki az érdeklődők a Római-parti kerületi építési szabályzatról szóló első kérdőívet. A beérkezett 651 kérdőív értékelése megkezdődött (feldolgozatlan formában már most böngészhető ide kattintva), ennek eredményéről …
A Pitypang Művészeti Óvoda Hunyadi utcai épületének udvarán az önkormányzat, valamint az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány támogatásával épült meg a pálya, amely különböző sportágak művelésére, illetve alapjainak elsajátítására alkalmas. A pálya …
Az önkormányzat, valamint az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány támogatásával idén újabb sport pálya épült a kerületben, ezúttal az Óbudai Meseerdő Óvoda Szivárvány Tagóvoda, Szél utcai telephelyén. Az új pálya különböző sportágak alapjainak elsajátítására …
A Bécsi úton található Kastély tagóvoda épülete teljes külső felújításon esett át: az utólagos hőszigetelésen kívül a tetőfedést és a nyílászárókat is cserélték. Az Ágoston Művészeti Óvoda Kastély tagóvodája jelenleg …
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Önre is számít az új szabályzat megalkotásakor. Az a célunk, hogy a városépítészek, táj- és kertépítészek, közlekedési és közműves szakmérnökök hosszú, körülbelül két évig tartó munkájába végig bevonjuk az …
A rehabilitációnak köszönhetően a park számos új funkcióval fog bővülni. A felújítás a park lekerítésével veszi kezdetét. A munkálatok során megépülnek az új gyalogossétányok és pihenőterek, valamint korszerű és időtálló …
Már a növényesítési munkák is elkezdődtek a szolgáltatóház felőli illetve az Ágoston utca és szolgáltatóház közötti területen. A Holdudvar park fejlesztésénél jó ütemben haladnak a munkák és október elején várhatóan …
Látszólag ugyan teljesen elkészült a felújítás, azonban apró munkálatok még hátra vannak. Az évkezdés, a kivitelezés miatt ugyan nem a megszokott zavartalanságban kezdődött, – ami bizonyára mindenki számára nehéz időszak …
Mi ez az egész? (Rövid összefoglaló) A parti föveny és a Nánási-Királyok útja között jelenleg változtatási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy új építési engedélyeket nem ad ki az …
2018 nyarán került a kiosztásra a Papírgyár utcai lakosok számára az utca egyirányúsításáról szóló kérdőív, melynek kitöltési határideje 2018. augusztus 15. volt. Összesen 56 kérdőívet juttattunk el a postaládákba, melyből …
A legtöbben talán tudják, hogy a Római-parti sétány kérdéseiben a főváros az illetékes. Azt viszont már kevesebben hallották, hogy a sétány és a Nánási-Királyok útja között fekvő telkek, amelyeken a …
Bontási munkákkal kezdetét vette a kivitelezés Az intézmények átköltöztetését követően megindult a kivitelezés. Az üres épületet birtokba vették a felújítást végző szakemberek és nekiláttak az előkészítő munkálatoknak. Ennek keretében bontások …
2018. június 22-i közgyűlés 22. napirenid pontján tárgyalta a Zichy-kastély megújítását előkészítő tanulmány elfogadását, melyet a 385/2018. (VI.22.) Határozata szerint: “A Képviselőtestület úgy határoz, hogy jóváhagyja a Zichy kastély hasznosításáról és …
A Hello Wood csapata július első két hetében nyári, kreativitásfejlesztő napközis tábort tart gyerekeknek. A nyári szünetben sokszor gond lehet a gyerekek megfelelő elhelyezése, erre kínálnak megoldást a nyári táborok. …
Hamarosan megkezdődik az intézményépület felújítása. Az épületben két intézmény, egy óvoda és egy bölcsőde működik. A kivitelezés ütemezése során arra törekedtünk, hogy a munkálatok a lehető legnagyobb részben a nyári …
A cserére remélhetőleg jövőre sor kerülhet Már közvetlenül a terület átadása után elkezdték megrongálni a murvás ösvény melletti alacsony lámpasort a Traianus téren. A 2016-os átadás óta sajnos egyre több …
A kivitelezés ütemeihez kapcsolódva újabb területek kerülnek lezárásra a parkban. Az építkezés kezdetén az első ütem (hátsó kert építése) kapcsán az Ágoston utca felőli parkterület került lezárásra, ezzel együtt néhány …
Tölts el egy családias, vidám közösségi délutánt az Óbudai Szaléziak szervezésében! Ismerd meg jobban Boldog Sándor István, vértanú szalézi testvért, a park névadóját! ⚪ Ha még nem ismered őt, akkor …
2018. május 26-án egy közösségi piknik keretében ünnepeltük meg, hogy elindul a Holdudvar park felújítása. 2015-ben közösségi tervezéssel indult el a park fejlesztésének folyamata, a koncepcióterv megalkotása után pedig Budapest …