Zöldfelület karbantartási jellegű munkálatok zajlanak az Arató Emil téren, a Kanóc utca és Vízimalom sétány közötti területen. A munkákat a III. kerületi Önkormányzat azzal a céllal indította el, hogy az …
A Laborc utcai strand korszerűsítési munkálatai – az organizációs és ütemterv alapján – nagy erővel kezdődtek el. A kivitelezésért felelős Denco Építőipari Kft. március első felében vonult fel a munkaterületre, …
KÖZLEMÉNYÜNK FRISSÜL…. Elindultak a Budapest III. kerület, Bécsi út – Fehéregyházi út – Kunigunda út – Hévízi út – Bogdáni út – Szentendrei út által határolt korlátozott sebességű övezet forgalomcsillapító …
Az idei évben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata három nagy térségben (Rókahegy, Csillaghegy és Rómaifürdő, valamint a Kunigunda útja környezetében) alakít ki forgalomcsillapított övezeteket, amin belül – a közlekedésbiztonság és a lakók nyugalma …
Örömmel tájékoztatjuk a kedves olvasóinkat, hogy útvíztelenítési kivitelezési munkák indulnak a Tegez utcában. Csillaghegy térségének hatékonyabb vízelvezetése érdekében, önkormányzati önerőből, új víznyelők fognak épülni a Tegez utca több pontján. A …
Habár Budapesten alapvetően a Budapest Közút hatásköre a forgalomcsillapítás, lehetőség van arra, hogy a kerületi önkormányzatok – elsősorban a lakossági megkeresések és panaszok alapján – többletfeladatként vállalják fel a feladatot. …
A Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki a lakótelepek zöldfelületeinek közösségi gondozására. A pályázat célja, hogy a helyi lakóközösségekkel együttműködve a lakótelepi zöldfelületek minősége javuljon. Emellett erősíteni szeretnénk a helyi közösségek …
Március folyamán a Csillaghegy és Rómaifürdő térségét érintő forgalomcsillapítási terveinket ismertetjük meg az érdeklődőkkel. Március 18-án a Csillaghegyi Közösségi Házba, március 21-én pedig az Óbudai Platán Könyvtárba várjuk azokat, akik …
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselő-testülete február 29-i ülésén hagyta jóvá a Városi Farm Program egyeztetésre bocsátandó koncepcióját és a tulajdonában álló 1037 Budapest, Őzsuta utca 20855/6 hrsz. telektömb kijelölt parcelláinak tervezett közösségi …
A Közösségi Költségvetés 2023 program keretében többek között a Silvanus sétány kis játszóterének fejlesztése is találkozott a lakosság választásával. A megszavazott ötlet nyomán több körös egyeztetés zajlott le a kis …
Jelenleg tervezési szakaszban van a fejlesztés a Szél Bölcsőde felújítására vonatkozóan. A tervek hosszú előkészítési munka során, a gyermeknevelési intézmény vezetőinek bevonásával készülnek. Várhatóan 2024. évben kiderül, hogy lesz-e a …
2024. március 23-án, szombaton 10 és 16 óra között várunk minden környéken élőt a Kabar utcai sportpályán! A tervbemutató során minden érdeklődőnek megmutatjuk, hogy önkormányzati önerőből milyen fejlesztés várható a …
Már korábban adtunk hírt róla, hogy januárban 19 új energiatakarékos háztartási nagy géppel gyarapodtak a békásmegyeri otthonok a III. kerületi önkormányzat WELLBASED elnevezésű, Európai Uniós támogatásból megvalósuló energiahatékonysági és a …
Januárban 19 új energiatakarékos nagyfogyasztóval gyarapodtak a békásmegyeri otthonok a III. kerületi önkormányzat WELLBASED elnevezésű, Európai Uniós támogatásból megvalósuló energiahatékonysági és a lakáskörülményeket javító projektjének, illetve Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a programhoz …
A Városi Farm program egy izgalmas lehetőség arra, hogy felvirágoztassuk a városi gazdálkodást, támogassuk a helyi termesztést, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki ember és természet között. Ahhoz, hogy a majdani …
Ötödik alkalommal tarthattunk nyilvános tudásmegosztó rendezvényt az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében. A lakossági igények tükrében aktuális előadónk, Wágenhoferné Pohl Magdolna a gyógynövényfelhasználás múltjába és jelenébe, a termesztés alapvetéseibe …
Több évnyi üzembiztonsági és gazdálkodási nehézséget feloldva, állami fejlesztési forrásokra tovább nem várva, önerőből biztosítja Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Laborc utcai strand felújítását. A közbeszerzés legkedvezőbb ajánlatát elfogadva közel félmilliárd forint …
Széles szakmai és intézményi közösség ismerte meg az elmúlt 2 hétben a Városi Farm Program első terveit, ahol szabályozási és pénzügyi témák mellett hidrogeológiai, botanikai, talajtani, technológiai és további releváns …
2023. december 18-tól már látogatható a MADÁRBARÁT KERT tanösvény a Mészkő parkban, mely a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát Település díjaként került kialakításra. A díjat 2023-ban 34 település közül …
A III. kerületi Önkormányzat úttörő kezdeményezést indított el, amelynek célja a kerület légminőségének javítása és a környezeti állapot folyamatos monitorozása. A projekt hátterében a globális környezetvédelmi törekvések és a helyi …
Több hónap előkészítő munkát követően január elején elkezdődött a Városi Farm Program helyszínének pontos lehatárolása, a terület minden szempontra kiterjedő vizsgálata és a későbbi, növénytermesztési hasznosítást bemutató terv kidolgozása. A …
A tervek szerint 2024. februárban indul két zöldfelület-fejlesztési, üzemeltetési-karbantartási jellegű projekt az Arató Emil téren. A Kanóc utca és a Vízimalom sétány közötti zöldterület megújul, a gyalogos sétányok új nyomvonalon …
Ismét pályáztunk TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÍJRA, a 2023. évben zajlott városfejlesztési projektek kapcsán. Az idei évben négy pályázatot is beadott a kerület, a JÓS UTCAI KÖZÖSSÉGI KERT, a DR. FARAGÓ SÁNDOR GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI …
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat (a továbbiakban: Támogató/Önkormányzat) – a kerület Környezetvédelmi Alapjának terhére – zöldfelület gondozási pályázatot hirdet a kerületben lévő társasházak és lakásszövetkezetek részére. Pályázatot azon társasházak/lakásszövetkezetek …
2018 és 2023 között összesen közel 500 millió Ft értékben gazdagodott a III. kerület szakellátását biztosító Szent Margit Szakrendelő orvostechnikai- és diagnosztikai eszközállománya, mely jelentős mértékben emelte a térítésmentes egészségügyi ellátás …
A JÓS UTCAI KÖZÖSSÉGI KERT a Békásmegyeri Lakótelepen gazdálkodási, növénytermesztési lehetőséget biztosító új közösségi kert kialakítására vonatkozó igényekre reagált. Egy olyan, a közterületen elhatárolt, előkészített zöldterületet szerettek volna a lakosok, …
Az Egészséges Budapest Program támogatásával 2023. január első napjaiban indult el a Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti telephelyének (Vörösvári út 88-96.) részleges felújítása. A 2022. év második felében lefolytatott közbeszerzési …
2023. év novemberétől már használható a megújult, kibővített játszótér belső-Óbudán, a Miklós téren. A fejlesztés a III. kerületi Önkormányzat önerős beruházásában, bruttó 176 millió Ft keretből valósult meg. A fejlesztés …
2023. szeptemberre befejeződött a Folyondár utcán az új gyalogátkelőhely fejlesztése. A fejlesztés Folyondár utcát érintő szakasza lezárult, a gyalogátkelőhely már használható. Megszűntek az ideiglenes forgalmi korlátozások és újra teljes pályán …
A GOBUDA parkolója melletti Csíkszereda parkban két, egymástól kerítéssel elválasztott, kisebb és nagyobb testű kutyák futtatására alkalmas, kényelmes futtató került kialakításra, szemetesekkel és ivókúttal. A projekt 2023. novemberében zárult le, …
A TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák városrehabilitációs pályázat 2024. év elején kiírásra került, a III. kerületi Önkormányzat több utca fejlesztésével is pályázni kíván a városrehabilitációs, fejlesztési támogatásra. Az előkészítés keretében a …
A kelet-békásmegyeri parkolófejlesztés II. ütemében két helyszínen valósulnak meg parkolófejlesztések: A kivitelezési munkálatok már 2023 decemberében elkezdődtek, azonban a sok csapadék és hideg időjárás miatt rövid időre leállt a munka. …
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – a CoFarm4Cities projekt keretében – szemléletformáló és tudásmegosztó találkozókat szervez. Következő előadónk Wágenhoferné Pohl Magdolna, füvesasszony, természetgyógyász-fitoterapeuta, őstermelő-kistermelő. A gyógynövényekkel való gyógyítás, azok hasznosítása egyidős az emberrel. …
Január 16-án este lakossági fórum keretében véleményeztettük az érdeklődőkkel az óbudai lakótelepet érintő forgalomcsillapítási terveket. A helyszínt adó Kerék Általános Iskolába számos kerületi lakos megjelent, megosztotta velünk az elkészült tervekkel …
Az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében az elmúlt évben tudásmegosztó előadássorozatot indítottunk, hogy a megvalósításban érdekelt lakosság, de tágabb értelemben véve a kertművelés aktualitásai iránt érdeklődők naprakész ismereteket …
Közlekedjünk akár gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy gépjárművel, egy övezet forgalomcsillapítási beavatkozásai – közvetve vagy közvetlenül – mindannyiunk életére hatással lesznek, hiszen az ilyen beavatkozások célja a közúti járműforgalom korlátozása, mind …
A rókahegyi forgalomcsillapítási terveket nyilvános fórum keretében mutattuk be, ahol lehetőséget biztosítottunk vélemények megfogalmazására is. December 13-i eseményünkre a Csillaghegyi Közösségi Házba vártuk el mindazokat, akik az érintett területen élnek …
Egy fejezet lezárult a Városfejlesztő mindennapjaiban, sok kerületi családnak és egészségügyi dolgozónak pedig egy új fejezet most indul el. Hosszú előkészítést követően 2022 májusától kezdődően egy év alatt a Víziorgona …
Ismerje meg a tervezők elképzeléseit és mondja el véleményét lakossági eseményünkön, ahol a Dózsa György utca – Ürömi út – Rókahegyi út – Gyöngyvirág utca – Tamás utca – Kőbánya …
2023. november 30-án ünnepeljük meg együtt az új GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT nyitását! A Víziorgona utca 8. sz. alatti, korábbi bölcsőde 2023-ban egészségügyi intézményként született újjá. Jelenleg már itt rendelnek a Csobánka térről …
Az INTERREG Közép Európa – Csúcshegyi Városi Farm projekt keretei között a városi gazdálkodás lehetőségeit vizsgáljuk a 3. kerület olyan városrészében, amely közvetlenül kapcsolódik az intenzív lakóterületekhez, mégis környezeti adottságai, …
A csúcshegyi közösségi gazdálkodást ösztönző projekt (az Interreg Városi Farm) iránt érdeklődők ismereteire, tapasztalataira és elvárásaira építve az elmúlt hónapokban felmértük a csúcshegyi termelés speciális adottságait és a leendő városi …
Az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében negyedik alkalommal tarthattunk nyilvános tudásmegosztó rendezvényt november 7-én. A program fókuszában a városi gazdálkodás ösztönzése és egy fenntartható gazdasági modellen és közösségi …
Ahogy arról korábban hírt adtunk, szeptember végén elindult a rendelés a Víziorgona utca 8. szám alatti új egészségügyi intézményben. Az újonnan beköltöző orvosok és egészségügyi szakemberek sok szeretettel várják a …
Immár harmadik alkalommal tartottunk szemléletformáló, tudásmegosztó rendezvényt az Interreg Közép-Európa – Városi Farm Program keretében. Székely Gyöngyvér „Biogazdálkodás: első lépések” című előadásának a Szentlélek téri Esernyős Kávézó adott ismét méltó …
Október 16-ától szegélycsere várható a Juhász Gyula utcában. A kivitelezés során a kelet-békásmegyeri parkolófejlesztés I. ütemében megvalósult, az utca déli oldalán található parkolóhelyek mentén fogják kicserélni a szegélyköveket. A csere …
A Juhász Gyula és Hatvany Lajos utca csomópontjának vonzáskörzetében 2023 nyarán közel 100 új parkolóhely létesült. A kelet-békásmegyeri parkolófejlesztésnek tervezetten következik egy második üteme az alábbi képen látható helyszíneken. A …
lkészült a játszótér, itt az ideje az ünneplésnek! Szeretettel várunk Minden környéken élőt a Miklós téren, 2023. október 27-én pénteken 15 órától a játszótér megnyitó eseményén. PROGRAM: 15:00 —– ÜNNEPÉLYES …
Szeptember utolsó napjaiban elindult a Víziorgona utca 8. szám alatti új egészségügyi intézmény működése. Elsőként a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok kezdik meg a munkát az épületben. Korábban a …
A héten (október 4-én és 5-én) megrendezésre kerül a fél évente esedékes hatodik WELLBASED nemzetközi konzorciumi találkozó, amelynek házigazdája Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. Turgonyi Dániel, szociális- és lakásügyekért felelős alpolgármester globális összefogást …